Ép testben, ép lélek - III. Trambulin Országos Sportnap

12. 10. 2022.
4_Trambulin_SZMCS

Bős. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Trambulin elnevezésű sportnapja több év kimaradás után idén október 7-9. között került megrendezésre Bősön. A rendezvényen 110 fő vett részt, a cserkészek több mint húsz sportot próbálhattak ki a nap folyamán. A szervezést  a házigazda bősi 16. sz. Széchenyi István cserkészcsapattal karöltve a nyékvárkonyi  5. sz. Szent Jakab cserkészcsapat vállalta magára.

A sportnapot megelőzően a résztvevőket már péntek este különféle programokkal várták a szervezők. Hangulatos teaházban különleges teákat kóstolhattak a cserkészek, aki pedig a közösségépítő társasjátékok helyett inkább a mozgást választotta, annak a Pósfa zenekar húzta a talpalávalót a táncházban.

A cserkészeknek szombaton volt alkalmuk különböző sportok kipróbálására. Egyebek között gyakorolhatták a jól ismert labdajátékokat, mint a foci vagy a kosárlabda, de lehetőségük volt kevésbé ismert sportok megismerésére is, mint például a kanjam frizbi. Kipróbálhatták még az íjászatot, a célbalövést, a teremfocit, a karatet, a rekeszmászást, a jógát, valamint a floorballt, a röplabdát és az élő csocsót is. Természetesen a cserkészek kedvenc sportja, a méta sem hiányozhatott a napból.
 

A sportlehetőségek mellett kísérő programokkal, előadásokkal is készültek a szervezők. 

Megtudhatták, mi is az a triatlon és a ketlebell, a bősi futóklub pedig a futás szeretetére buzdította a fiatalokat. A sportágak mellett a cserkészek megismerkedhettek egy mentőautó felszerelésével, elsősegélynyújtással és egészségügyi alapismeretekkel, valamint részt vehettek egy önismereti foglalkozáson is. A rendezvényt vasárnap délelőtt szentmisével zárták a cserkészek.

“Fontos, hogy testben és lélekben is egészségesek legyünk, az egészséges életmódra, a mozgás szeretetére való nevelést pedig nem lehet elég korán elkezdeni. Nagyon örülök, hogy a cserkészeinknek lehetőséget tudtunk biztosítani különféle sportok kipróbálására, igazi feltöltődés volt ez a hétvége az elmúlt évek bezártsága után” - mondta Gál Várady Tamara, az SZMCS mozgalmi koordinátora.

 

szmcs-p

Fotók: szmcs archívuma

 

A rendezvény támogatója a Magyar Kormány - Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkàrsága és a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi, Tudományos és Sportügyi Minisztériuma volt.