Több, mint 600 cserkész táborozik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nagytáborában

2023. 08. 01
NT23_SZMCS_3_Szabo_Csilla

Ipolynyék/Csali-völgy. 2023. július 25. és augusztus 4. között valósul meg az idei év legnagyobb felvidéki cserkészeseménye, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egész tagságát megmozgató Szövetségi Nagytábor az Ipolynyékhez közeli Csali-völgyben. A tábor önkéntes szervezői közel egy éve kezdték meg a munkát, hogy megvalósulhasson a tábor, amelyen a cserkészszövetség szinte minden cserkészcsapata részt vesz.

A tábor megynyitója július 26-án közös zászlóvelvonással kezdődött, majd Ďurás Márk atya és Csiba Zoltán lelkész közös áhitat és ima keretében kérték Isten áldását a táborozókra és a rendezvényre. Ezután beszédet mondott Dr. Szilágyi Péter, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki kiemelte mennyire fontos, hogy a fiatalok olyan közösségbe tartozzanak, mint a cserkészet. A cserkészet által a fiatalok megismerhetnek más külhoni magyar közösségket, barátságokat köthetnek a diaszpórában élő magyar cserkésztestvéreikkel. Erre jó lehetőséget ad a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nagytábora is, hiszen jelenleg együtt táboroznak a felvidéki cserkészekkel magyarországi, horvátországi és Egyesült Államokból érkezett cserkésztestvéreik.

„A nagytáborok igénye a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vezetőiben már a 90-es években megfogalmazódott, első alkalomal 1997-ben rendezték meg a Szövetségi Nagytábort, melynek témáját a Hunyadiak kora adta. A történelmi, magyarsággal foglalkozó témák végigkövették nagytáborainkat. Idén a szervezőcsapat a török hódoltság idejéhez nyúlt vissza, amely időszakot a megszokottól eltérően, a pozitív hozadékok tükrében igyekszik közvetíteni a táborozók felé“ -mondta Eke Máté a cserkészszövetség elnöke. Gondolatait Robert Baden Powell, a cserkészet megalapítójának szavaival fejezte be: „Örülök annak, hogy a szervezőcsapat ilyen irányból közelítette meg ezt a történelmi korszakot, hiszen alapítónk búcsúlevelében is ezt az üzenetet hagyta ránk: a dolgok napfényes oldalát keressétek, ne az árnyékosat.“

A táborozókat köszöntötte még Bárdos Gyula, Csenger Tibor, Berényi József, Gubík László és Hamerlich Richárd is.

A Horváth Dániel főszervező vezetésével működő, nagyjából 20 fős szervezőcsapat idén megújitotta a tábor koncepcióját, hiszen az altáborokba való elosztás, az SZMCS-re nem jellemző módon idén nem cserkészcsapatok szerint, hanem korosztályok szerint történt. Ez lehetőséget adott arra, hogy a programok és a kerettörténet fókuszpontjai is az egyes korosztályok igényeire, érdeklődési köreire összpontosítsanak. A résztvevőket három korosztályban (10-12 évesek, 13-15 évesek és a 16-19 évesek) öt altáborba osztották el.

A jelenleg 580 főt számláló rendezvény a családos cserkészek érkezésével, nemsokára több mint 600 főre bővül. A családos cserkészek péntektől keddig táboroznak Ipolynyéken. A szombaton az összes altábor és a családos cserkészek is egy közös Zsibvásáron vehetnek részt, ahol számos kézműves foglalkozással, előadással, csoportbeszélgetéssel és különböző játékokkal várják a részvevőket.

 

szmcs-p

 

Felvételek: Juhász Szabó Csilla, Pásztor Ádám

 

A szervezők jelmezeit a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház biztosította.