Hazánk egy szelete – készíts imázsfilmet a Kárpát-medence egyik településéről

14. 03. 2024.
hazank_egy_szelete-scaled

A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egyik célja az, hogy bemutassák a hazai látnivalókat, tájakat, szépségeket, ezzel is tudatosítva, milyen büszkék lehetünk a Kárpát-medence rengeteg látványosságára. Ennek érdekében zajlott korábban már számos kezdeményezésük, így például az egyik fotópályázatuk, de A csodálatos Kárpát-medence c. vándorkiállításuk vagy a hasonló névvel minden évben megjelenő falinaptáruk is. A mostani versenyükkel szeretnék újabb módon megközelíteni a témát és videók formájában bemutatni a Kárpát-medence ismert és kevésbé ismert településeit/településrészeit és azok látnivalóit. Összességében pedig azt az érzést kívánják erősíteni, hogy büszkék lehetünk a magyarságnak otthont adó Kárpát-medencére, illetve arra is szeretnénk ösztönözni ezáltal az embereket, hogy a külföldi utazások mellett a hazai tájak és települések meglátogatására is szakítsanak időt.

Úgy gondoljuk, hogy minden településben van valami különleges: egy régi templom, egy takaros faluház, egy bájos tó, szép lankák, amelyek körülölelik a települést, jellegzetes építészeti elemek, egy híres emlékmű, egy központi rész, ahol összegyűlnek az emberek stb. Ezek az áthaladó turistáknak talán fel sem tűnnek, ezért arra kérjük a nevezőket, hogy készítsenek a saját szemszögükből videót egy a szívükhöz közel álló településről úgy, hogy más is kedvet kapjon azt meglátogatni.

Videózásra fel! Nincs más feladatod, mint készíteni egy maximum 5 perces hangulatos videót az általad kiszemelt településről vagy településrészről, feltölteni YouTube-ra és elküldeni nekünk a regisztrációs űrlap kitöltésével együtt. Érdemes lesz követni az oldalunkon megosztott videókat még akkor is, ha esetleg Te magad nem nevezel be, hiszen like-jaiddal befolyásolhatod a verseny kimenetelét. 

Korhatár: 35 év alattiak nevezését várjuk!

Kedvtelési célból készített videókat várunk, olyan alkotásokat nem fogadunk el, amelyek korábbi megrendelésre, ellenérték fejében készültek!

Magas szintű technikai követelmény nincs, egyszerű felszereléssel is lehet kedvcsináló videót készíteni!

Regisztrációs űrlap: https://forms.gle/iYg4V8uThQYTQEsp9

 

Pályázati Szabályzat

1. Részvételi feltételek

A Pályázatban magyarországi és külhoni személyek vehetnek részt, akik még nem múltak el 35 évesek, elfogadják és betartják a Szabályzatot, és eleget tesznek a Pályázati kiírásában foglalt feltételeknek. A részvétel feltétele, hogy a pályázó(k) hozzájárul(nak) a névnek és videónak közzétételéhez. A Pályázatban való részvétel a jelen Szabályzat automatikus elfogadását jelenti.

2. Pályázat időtartama

A nevezés 2024. március 6-án kezdődik és 2024. május 11-én éjfélkor zárul. 2024. május 20-tól június 19-ig kikerülnek a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány Facebook-oldalára a legjobb videók, amelyek közönségdíjas kategóriában is indulnak. 2024. június 30-án 19:00 órakor zárul a szavazási határidő (amíg a szakmai zsűri is folyamatosan értékeli a nevezéseket), 2024. július 1-én lesz az online eredményhirdetés a zsűri és a közönségdíjas kategóriában is.

3. A pályázat menete

A nevezők készítsenek egy imázsfilmet a Kárpát-medencében egy számukra kedves településről, településrészről. A videót töltsék fel YouTube csatornájukra nyilvános vagy a link birtokában megtekinthető, nem listázott formában. Minden adatot töltsenek ki a regisztrációs űrlapon, ahol a videó linkjét is adják meg.

Azok a 35 év alattiak nevezhetnek, akik a megadott témának megfelelő pályázati anyagot készítenek. A szervező nem köteles elfogadni a Facebookon és egyéb felületeken beküldött videókat. Amennyiben nehézségei adódnak a nevezőknek a nevezéssel kapcsolatban, akkor az info@fiatalokanemzetert.hu címen kérhetnek tanácsot/segítséget.

Nevezési díj nincs.

4. Technikai feltételek

·         A pályázatra maximum 5 perc hosszúságú filmeket várunk, az ennél hosszabb pályázati anyagokat nem áll módunkban elfogadni.

·         A videót a pályázóknak YouTube-ra kell feltölteniük nyilvános vagy a link birtokában megtekinthető, nem listázott formában.

·         Egy pályázó/csapat egy videóval nevezhet, amelyet saját maga készített kedvtelési célból és nem kapott érte mástól ellenértéket.

·         Csapatban is lehet nevezni a versenyre:

o A csapat bármennyi főből állhat, azonban mindenkinek 35 év alattinak kell lennie és egy személy nem szerepelhet több csapatban is.

·         Bármilyen eszközt lehet használni a videó készítéséhez (telefon, kamera, drón stb.)

·         A videónak fekvő tájolásúnak kell lennie.

·         Effektet, zenét, feliratozást, narrációt lehet alkalmazni a videóhoz, de nem kötelező.

o   Zene használatánál figyeljenek oda a szerzői jogokra, hiszen a közösségi médiás felületek letilthatják a hangot róla (YouTube, Facebook, Instagram stb.)

·         Nem kötelező élő szereplőnek is lennie a videóban.

·         Téma: a Kárpát-medence bármely települését vagy településrészét bemutató, kedvcsináló videó. A mű nem mutathat be egyszerre több települést vagy egy egész tájegységet, hanem egy településre/településrészre kell fókuszálnia.

·         A választott településhez/településrészhez nem kell kötődnie a nevező(k)nek, bármit választhatnak, ami közel áll hozzájuk valamiért.

5. Zsűrizés, nyeremények

A beérkezési határidő lejárta után a szakmai zsűri összesíti a beküldött pályamunkákat, és a saját szempontrendszere alapján értékeli azokat, majd kiválasztja a három legjobbat. A zsűri értékelésével párhuzamosan a közönségdíjas kategóriában közzétett videókra lehet szavazatokat gyűjteni egészen 2024. június 30. 19:00-ig. A közönségdíjas kategóriában a legtöbb szavazatot kapó nevezőt díjazzuk.

A Pályázat nyerteseit a pályázat lezárását követően értesítjük a nevezés során megadott e-mail címen.

A helyezetteket az alábbi nyereményekkel díjazzuk:

1. helyezett a zsűri értékelése alapján:

200.000 forint pénznyeremény és válogatás az Alapítvány saját tervezésű ajándéktárgyaiból

2. helyezett a zsűri értékelése alapján:

150.000 forint pénznyeremény és válogatás az Alapítvány saját tervezésű ajándéktárgyaiból

3. helyezett a zsűri értékelése alapján:

100.000 forint pénznyeremény és válogatás az Alapítvány saját tervezésű ajándéktárgyaiból

+ 1 közönségdíjas:

100.000 forint pénznyeremény és válogatás az Alapítvány saját tervezésű ajándéktárgyaiból

6. Nyeremény átvétele

A nyerteseknek az értesítés napját követően 30 nap áll a rendelkezésükre, hogy válaszüzenetben felvegyék a kapcsolatot a szervezővel. Amennyiben a kapcsolatfelvétel nem történik meg, a nyertes nevező elveszti jogát a nyeremény átvételére.

7. A beérkezett pályamunkák felhasználása

A felhasználási jog kiterjed arra, hogy a szervező a művet tárolja, elektronikus adathordozóra másolja, valamint elektronikus úton többszörözze, terjessze, nyilvánossághoz közvetítse. A szervező a mű közzétételekor köteles feltüntetni a készítő nevét.

 

Bármilyen további kérdés esetén írj nekünk az info@fiatalokanemzetert.hu e-mail címre!