Március elsejétől díjmentesen utazhatnak a Magyar igazolvánnyal rendelkezők Magyarországon

16. 01. 2024.
6

Magyarországon március 1-jétől egyszerűbb és kedvezőbb tarifarendszer lesz, amelyet például a 14 éven aluliak ingyenes utazása és új, 24 órás vármegye- és országdíjtermékek jellemeznek – közölte a MÁV-Volán-csoport kedden az MTI-vel.

Rámutattak, hogy a jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett tavasztól kettő marad, a vármegye- és országbérlet, míg a mostani 65 helyett mintegy 20 kedvezménytípus lesz.

Kiemelték, hogy az új rendszerben a 14 év alattiak és a 65 év felettiek díjmentesen, a 14–25 év közöttiek pedig félárú jeggyel utazhatnak.

Ezenfelül az országbérleteknél megszűnnek a még érvényes adminisztratív korlátozások: március 1-jétől az országbérlettel lehetőség lesz az első és prémiumosztályra történő kiegészítő jegy megváltására is. A vármegyebérletek viszont az InterCity vonatokon továbbra sem lesznek használhatók.

Közölték, a kedvezményes vármegye- és országbérletek változatlan feltételekkel maradnak igénybe vehetők – elsősorban a hazai diákigazolványok birtokában, de a jogosultak köre kiegészül az ellátottak utazási utalványával rendelkezőkkel is.

Ezzel az intézkedéssel egyidejűleg a vármegye- és országbérleteken kívül minden más bérlettípus megszűnik, így például a félhavi bérletek, a HÉV-bérletek, a Volánbusz környéki bérletei és a TramTrain-bérletek is.

Arra is kitértek, hogy a napi többszöri utazást tervezők számára bevezették a „Vármegye24″ és „Magyarország24″ napijegyeket. Előbbi a megegyező vármegyére szóló vármegyebérlet feltételei, utóbbi az országbérlettel megegyező feltételek szerint használható fel 24 órán belül. A „Vármegye24″ 999 forintba, a „Magyarország24″ 4999 forintba kerül. A kedvező árú napijegyekből további kedvezmény már nem vehető igénybe, mindkét díjtermékből csak teljes árú változat lesz elérhető.

Az új tarifarendszer bevezetésétől díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést azok a fogyatékkal élők és tartós betegek, akik most 90 százalékos kedvezménnyel csökkentett díjat fizetnek a helyközi közlekedésben, de a helyi közlekedést már most is díjmentesen használhatják.

Továbbá nem kell menetjegyet váltania majd többek között a vak, hallássérült, a magasabb összegű családi pótlékban, illetve a fogyatékossági támogatásban részesülő, a gyógypedagógiai intézményekben és sajátos nevelési igényű gyermekeket foglalkoztató intézményekben tanulóknak. Kísérőik és látogatóik szintén díjmentesen utazhatnak a jogszabályban leírt esetekben.

Díjmentesen utazhatnak a Magyar igazolvánnyal, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők is.

Azok a nagycsaládosok is díjmentességben részesülnek a jövőben, akik eddig igénybe vették a nagycsaládosok utazási kedvezményét.

Változatlanul díjmentesen utazhatnak a hadirokkantak és hadigondozottak, valamint a tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültkénti, menedékeskénti vagy oltalmazottkénti elismerésüket kérő és ennek elismert emberek. A közalkalmazottakat a jövőben korlátlan számú utazáshoz igénybe vehető – mindössze regisztrációhoz kötött – 50 százalékos kedvezmény illeti meg.

Az ellátottak utazási utalványával rendelkezők korlátlan számú 50 százalékos kedvezményes utazásra, továbbá kedvezményes ország- és vármegyebérletek vásárlására válnak jogosulttá – olvasható a MÁV-Volán-csoport közleményében.

Felvidéken a Magyar igazolványok ügyintézésének lehetőségéről a Szövetség a Közös Célokért területi irodái adnak tájékoztatást. Az irodák listája ITT érhető el. 

(MTVA/Felvidék.ma)

 

Forrás: felvidek.ma