Duray Miklós búcsúztatása

12. 01. 2023.
Duray-Miklos

Tisztelt cserkésztestvérek!

Információként küldöm, hogy Duray Miklós végső búcsúztatására 2023. január 17-én, kedden kerül sor. 
A búcsúztatás helyszíne a losonci zsinagóga műemlékvédelem alatt álló épületében lesz. A közéleti és az azt követő ökumenikus gyászszertartás 12 órakor kezdődik. Részvétnyilvánításra 11 óra és 11,50 között a helyszínen, a zsinagógában lesz lehetőség. 

JM!

Kismedve

 

 

Duray Miklóstól a korábban megjelent közlemények szerint január 17-én, kedden veszünk végső búcsút.  A búcsúztatás helyszíne a losonci zsinagóga műemlékvédelem alatt álló épületében lesz. A közéleti és az azt követő ökumenikus gyászszertartás 12 órakor kezdődik. Részvétnyilvánításra 11 óra és 11,50 között a helyszínen, a zsinagógában lesz lehetőség. 

Mélyen tisztelt és szeretett halottunk örök nyugalomra helyezése az ökumenikus gyászszertartást követően a volt református temetőben történik (Temető utca), ahova gyalogosan, mintegy 400 méter távolsággal számolva, meghatározott sorrendben kísérjük utolsó útjára.

A zsinagóga címe: Ady u. 69/7, 984 01, Losonc – Adyho 69/7, 984 01 Lučenec
 
A visszajelzések szerint várhatóan sokan szeretnének elbúcsúzni Duray Miklóstól, ezért érdemes időben elindulni és megtervezni a parkolást is, a fennakadások elkerülése érdekében. Segítségül megnéztük és összegyűjtöttük, hol van lehetőség Losoncon a búcsúztató és a temetés helyszíneihez közel parkolásra. Mivel azonban a város központjában találhatóak a helyszínek, így a parkolást követően gyalogosan is elérhetőek a távolságok. Pár javaslatot tudunk tenni: Jarková ulica, Cintorínska ulica, Fiľakovská cesta 4591 (Billa), Námestie Republiky 5994/32 (Galéria Lučenec), Vajanského (Városi piac).

A család kéri a gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le, amit a zsinagógában, a ravatalnál tudnak majd elhelyezni. A csokrokra, koszorúkra szánt összeget a ravatalozóban elhelyezett adományládákba tehetik. Az adományokkal a Carissimi Nonprofit Alapot szeretnék támogatni, amely sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő családokat segít.

Kegyeleti okokból az elhunyt családja és a szervezők a gyászszertartáson jelenlévőket arra kérik, hogy a búcsúztatón, a gyászmenetkor, és a temetésen élő videókat - online streameket vagy videó felvételeket NE készítsenek. A fotók készítéséhez hozzájárulnak.