25. sz. Stampay János cserkészcsapat

Dátum založenia
25. sz. Stampay János cserkészcsapat

Csapatunk, a 25.számú Stampay János cserkészcsapat 1992-ben alakult, de pár év múlva a vezetőhiány miatt felfüggesztette működését.
2015-ben aztán kezdetünk újraszerveződni és megkezdtük az őrsi foglalkozások szervezését. 2016-ban részt vettünk első csapattáborunkon, ahol sokaknak sikerült letenni a cserkészfogadalmat. Ez év szeptember 25.-én a helyi római katolikus templomban újraalakultunk és a helyi plébános megáldotta csapatunkat. Ekkor kapott helyet a cserkészotthonunk a plébánia épületében, ahol mostanáig is működünk. Azóta is kéthetente tartunk őrsiket, ha tehetjük kint vagyunk a természetben, segítünk a helyi plébánián. Nyaranta minden évben csapattábort szervezünk, ami a előző cserkészév csúcspontja. Itt nagyon sok érdekes programon vesznek részt a cserkészeinknek, népi játékok, daltanulás, kézműveskedés, szerszámhasználat, tűzgyújtás, térképészet és még sorolhatnám. Természetesen, ha már táborról van szó akkor sátorban alszunk, kint katlanban magunknak főzünk és minden este jókat énekelünk és játszunk az esti tábortűz mellett.

Mindenkit szeretettel várunk csapatunkba.
Őrsi foglalkozásainkat a helyi plébánián tartjuk kéthetente.

Csapatparancsnok:
Vlačuha Krisztián, 26csuka@gmail.com, +421905420992

Kontaktujte nás

Oboznámil som sa so Spracovaním osobných údajov, porozumel som ich obsahu a v celom rozsahu súhlasím s nimi.