XI. Rovásírásverseny és műveltségi találkozó a Felvidéken

2015. 01. 31

Az ŐSI TUDÁS címmel meghirdetett rovásírásverseny és műveltségi találkozó célja: megismertetni és megszerettetni a magyar fiatalokkal ősi tudásunkat, magyar kulturális örökségünket, a magyar rovásírást s általa elmélyíteni a fiatalokban a magyarsághoz való tartozás erős érzetét és tudatát, mert „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!(Sajó Sándor)

 

T u d n i v a l ó k

 

a, A verseny főszervezője:  Palóc Társaság

 

b. A verseny szervezése

A verseny meghirdetése után, ahol erre lehetőség kínálkozik (pl. iskola), ajánlatos helyi fordulót szervezni. Így a verseny három fordulóból áll: helyi válogató, körzeti döntő és országos döntő. A körzeti döntő feltétele, hogy az adott körzetben elegendő létszámú jelentkező legyen.

A jelentkezők körzetbe való osztását a főszervező az érintettekkel együtt végzi el.

 

c. Korosztályok

A – alsó tagozatos III-IV. évfolyam

B – felső tagozatos V-VI-VII. évfolyam

C – felső tagozatos VIII-IX. évfolyam

D – középiskolás

 

d, Korosztályok szerinti kötelező feladatok a körzeti elődöntőkön

A – 5-5 sor terjedelmű átírás: rovásírásról latin betűsre és fordítva

    + hangos olvasás: 3 sor terjedelmű szöveg rovásírással  

B – 7-7 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre és fordítva

     + hangos olvasás: 4 sor terjedelmű szöveg rovásírással 

C  – 9-9 sor terjedelmű átírás: rovásírásról latin betűsre és fordítva

     + hangos olvasás: 4 sor terjedelmű szöveg rovásírással 

D  – 11-11 sor terjedelmű átírás: rovásírásról latin betűsre és fordítva

     + hangos olvasás: 5 sor terjedelmű szöveg rovásírással

 

e, Korosztályok szerinti kötelező feladatok az országos döntőn

Ugyanaz, mint a d, pontban + magyarítás rovásírással (idegen szavak magyar megfelelőjének ismerete megadott szómennyiség alapján)  A – 5 szó, B – 10 szó, C – 15 szó, D – 20 szó

 

f, Versenyszabályok

 - kizárólag Forrai Sándor ábécéjét használjuk írásban és olvasásban, jobbról balra haladva

 - a K betű használatánál csak a négyszög vagyis a rombusz alakú eK  ( k)  fogadható el

 - a feladatok megoldásához segédeszköz nem használható

 - az írásbeli verseny időtartama minden korosztályban 50 perc

 - a sorrend megállapításánál a kevesebb hibaszám és a felhasznált idő együttesen dönt

 - az országos döntőbe a körzeti elődöntőkön első három helyezést elért versenyzők kerülnek, továbbá a 4-5. helyen végzettek akkor, ha hibapontjaik száma nem haladja meg a 10-et!

 

g, Résztvevők és részvételi föltételek – kérjük betartani a jelentkezéskor! Jelentkezhetnek:

 - alap- és középiskolák tanulói, művelődési házak keretében működő szakkörök, valamint egyesületek, cserkészcsapatok stb. képviseletében korosztályonként legtöbb 3 versenyző

- minden szervezett csoportból (iskola, szakkör, egyesület, cserkészcsapat stb.) legalább egy értékelésre felkészült személyt kérünk megnevezni már a jelentkezési lap beküldésekor!

 

 

- jelentkezéskor az alábbi adatokat szükséges megadni:

a versenyző neve,

 korosztálya (A, B, C, D),

 életkora (hány éves a jelentkezéskor és  hányadik osztályba jár),

a küldő intézmény vagy szervezet neve és helye,

a felkészítő neve (ha van felkészítő),

 a felkészítő vagy ennek híján a versenyző villámlevélcíme (e-mail),

 az értékelésben résztvevő személy neve

- a benevezett versenyző helyett új versenyzőt legkésőbb a körzeti döntő előtt egy héttel fogadunk csak el vagyis a verseny napján már nem.

 

h, Értékelés

Az értékelés szabályaiban a múlt évihez viszonyítva nincs változás, a jelentkezések beérkezése után, az elődöntők tudnivalóival egyetemben azonban a szabályokat is megküldjük a jelentkezőknek

 

i, Díjazás

- valamennyi résztvevő emléklapot és a leendő támogatóknak köszönhetően jutalmat kap

- az országos döntőn a négy korosztály első három helyezettje részesül különdíjban

 

j, Egyéb

- minden versenyző  k ö t e l e s  felirat nélküli vagy kizárólag magyar feliratos öltözetben megjelenni a verseny mindhárom fordulójában    (ellenkező esetben kizárható a versenyből)!     

 

k, A fölkészüléshez ajánlott irodalom

Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása

Friedrich Klára rovásírás tankönyvei és szakköri  ötlettárai

Dittler Ferenc: Az ősi magyar rovásírás és mai alkalmazásai

 

l, Jelentkezési határidő: 2015. március 10. Későbbi időpontban  jelentkezést nem fogadunk! A jelentkezési lapot a fenti  g.) pont szerint pontosan kitöltve, minden kért adatot megadva a következő címre kell küldeni:

z.urban@paloctarsasag.real-net.sk

A jelentkezőknek a versenyek előtt részletes felvilágosítást tartalmazó meghívót küldünk.

 

m, Időpontok és helyszínek

A körzeti elődöntők tervezett helye és időpontja:

Keleti csoport (határidőig nem akadt helyszínt adó iskola !)

            Közép csoport :  Léva, Juhász Gyula Alapiskola -  2015. április 10., péntek

Nyugati csoport: Alistál, Corvin Mátyás MTNYA    – 2015. április 17., péntek

            Az országos döntő helye és  időpontja:

Alistál, Református Alapiskola – 2015. április 30., csütörtök

Megjegyzés: Csak rajtunk, magyar iskolákon múlik, tudjuk-e folytatni a rovásírásversenyt! Ha nem lesz jelentkező a versenynek helyszínt biztosító iskola a keleti területen, akkor ezzel újabb csorbát szenved a felvidéki magyarság nemzetmegtartó ereje!

 

Várjuk magánszemélyek, vállalkozók jelentkezését, akik szívügyüknek tekintik a magyar kulturális örökség megmaradását és fejlődését szülőföldünkön s ezért lehetőségük szerint adományukkal támogatják rendezvényünket.

 

Várjuk az alap- és középiskolás magyar fiatalok jelentkezését a rovásírásversenyünkre.

Mindenkinek sikeres felkészülést, a versenyen tisztes helytállást kíván a

Palóc Társaság!

Címkék
verseny
rovásírás