Véget ért a 2. MCSSZF segédtisztképzés

2015. 02. 04
2. MCSSZF segédtisztképzés záróhétvége

Ismét lezárult egy segédtiszt vezetőképző, amely immáron a második, melyet a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma közösen szervezett. A képzés utóhétvégéjének a vajdasági Szabadka adott otthont 2015. január 30. és február 1. között.

 

A hétvégén jelen volt 11 törzstag és 30 friss segédtiszt a világ több országából, hogy lezárják a vezetőképzőt, és folytassák munkájukat szövetségeikben.

A záró hétvége célja az volt, hogy elmélyítse a képzés alatt megszerzett tudást és az összegyűlt cserkészek barátságát. E mellett a segédtiszteknek lehetőségük nyílt arra, hogy bemutassák társaiknak és a törzsnek az elmúlt fél évi munkájukat szövetségeikben, csapatukban. A beszámolókból megtudhattuk, hogy cserkészeink fáradtságot nem ismerve segítik egymást és szövetségeik jó működését azzal, hogy feladatot vállalnak, gyerekeket toboroznak, illetve rendezvényeket, érdekes programokat szerveznek. Ugyanakkor megtudhattuk azt is, hogy cserkészeink problémamegoldás terén is jeleskedtek, és a munkájuk során felmerülő problémákat gyorsan, gördülékenyen oldották meg.

A munka mellett teret kapott a szabadidő izgalmas eltöltése és a játék is, ugyanis a házigazdák városnéző versennyel lepték meg a jelenlevő őrsöket. Ennek segítségével a segédtisztek bizonyíthatták a talpraesettségüket, az őrsi összetartást és megismerhették Szabadka szépségeit. A felfedező túra három órát vett igénybe, amely érdekes és tanulságos volt mindenki számára.

A hétvége hangulata az időjárással ellentétben jó volt. A jelenlevők felidézhették a tábori vicces, félelmetes, izgalmas vagy épp megható élményeiket, újra összeálltak az őrsök, és a tábor szelleme ismét visszatért közénk erre a pár napra új erőt, motivációt adva a folytatáshoz.

 

Biró Zsuzsánna

Címkék
segédtisztképzés
MCSSZF