Tudatos önfejlesztésre nevel a cserkészet

2015. 03. 24
Nevelési Roadshow 1.

Országszerte párhuzamosan három helyszínen tartott tréninget a hétvégén a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. 2015. március 20-22. között Kassán, Érsekújvárban és dunaszerdahelyi járásbeli Nyékvárkonyon találkoztak a cserkészvezetők, hogy megismerjék és elsajátítsák a megújult nevelési módszer alapjait.

 

Személyes fejlődés, önértékelés, nevelési célkitűzések, szabad választás, keretmese – röviden összefoglalva ez a lényege az SZMCS új nevelési programjának. A szövetség idén ünnepli újjáalakulásának 25. évfordulóját, eddig az 1996-ban készült próbarendszer alapján dolgoztak a cserkészvezetők. Az eddigi próbarendszer két korosztályt, azokon belül pedig több szintet tartalmazott, és része volt egy témakörökre bontott konkrét tudáslista, arról, amit egy cserkésznek tudnia kell. Az új nevelési program előkészítésével már 2007 óta foglalkoznak a cserkészek, a gyakorlatba ültetés lépéseinek kidolgozását közel négy éve kezdték el.

Az új nevelési módszer nem törli el a régit, hanem tudatosabb hátteret ad neki. „Az új rendszer magába foglal pedagógiai elméleti alapokat, korosztályi nevelési célokat és egy értékelési-előmeneteli rendszert. A cserkészmódszerek, az őrsi gyűlés, a játszva tanulás mind a részei maradnak a munkánknak. Ahogy maga Baden-Powell, a cserkészet alapítója, mi is hiszünk abban, hogy a gyerek fel tudja ismerni szükségleteit, és tud dönteni saját fejlődése kapcsán, ha erre lehetőséget kap” – mondta Fencik Veronika, az SZMCS nevelési munkacsoportjának vezetője.

A Nevelési Roadshow első tréningjén a három helyszínen együtt közel 150 fiatal vett részt. A tréningvezetők ismertették velük a hat fejlődési területet – testi, lelki, szellemi, érzelmi, társas, jellemfejlődés –, az egyes területek alapján meghatározott célkitűzéseket, és minta őrsi összejövetelek során mutatták be, a gyakorlatban ezzel hogyan tudnak dolgozni. „A képzésen a gyakorlatra helyeztük a hangsúlyt, hogy minél jobban megértse, sőt, átélje mindenki a módszer lényegét. Az új nevelési módszer beindulása hosszú folyamat, de bizakodóak vagyunk, cserkészvezetőink visszajelzései is pozitívak” – közölte Fencik Veronika. Elmondta, az őrsvezetők feladata jelenleg, hogy kipróbálják otthon a módszer alapját, a közeljövőben pedig további képzések várnak rájuk, ahol nem csak bővíthetik tudásukat, hanem a nevelési munka során felmerült nehézségeket is megbeszélhetik, és visszajelzésük által a nevelési munkacsoport tovább tudja fejleszteni a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség új nevelési rendszerét.

 

szmcs-p

Címkék
nevelési koncepció