Magyar Szolidaritás Tüze

2009. 08. 11

Légy Te is részese a világméretű összefogásnak. Mindössze egy tüzet kell raknod és gyújtanod augusztus 20-án este 8 órakor! Részletek:

A felvidéki magyar cserkészek a kezdetektől a rendezvény mögé álltak, kérdezzétek csak a nagymegyeri 23. sz. Arany János cserkészcsapat tagjait (23cscs@szmcs.sk).

A szervezők levele:

Kedves Szerkesztők/Honfitársunk!

Öt évvel ezelőtt indítottuk útjára a Magyar Szolidaritás Tüze mozgalmat. Sikeresen terjedt az egész világon, mert egy nemzeti hagyomány születéseként jelent meg sokunk előtt. Most ötödször indul útjára a Láng, hogy a világot bejárva emlékeztessen mindannyiunkat szétszórattatásunkra és együttérzésünkre. A trianoni határokon kívüli és az otthoni magyarság egy napra a világ minden pontján legalább lélekben egymásra talál.

Tisztelettel felkérjük az alanti felhívás közlésére illetve terjesztésére.
Köszönettel vennénk az illő programra, illetve szertartásra vonatkozó RÖVID javaslatokat.
Például:

1. Himnusz
2. RÖVID bevezető, az akció leírásával.
3. Ünnepélyes tűzgyújtás.
4. A jelenlévők sorban felsorolhatják a Magyarország trianoni határokon kívül élő barátaiknak címét (város és állam)
5. Gondoljunk azokra, akik ma is üldöztetést, megveretést, jogfosztást szenvednek még ma is magyarságukért (Malina Hedvig), vagy kegyetlen börtönbüntetést, olyan vétségért, amiért a szerbek tizedannyi büntetést nem kapnak (Temerini fiúk)
6. Az ünnepi tábortűz vagy gyertya, mécses lángjánál mindenki meggyújthatja a magával hozott vagy kiosztott gyertyákat, mécseseket.

Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, akik már harmadik éve vesznek részt e mozgalomban és azoknak, akik most csatlakoznak hozzánk a világ minden tájáról.

Jó Munkát!

Magyaródy Szabolcs
cscst.
Hunyadi Öcs. Mk.

************************************************

MAGYAR SZOLIDARITÁS/EGYÜTTÉRZÉS TÜZE
Az 1933-as gödöllői jamboree idején a Magyar Cserkészszövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon cserkészeink tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. A megbeszélt időben lobbantak fel a szolidaritás lángjai Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak.
2003 augusztusában, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította e fontos kezdeményezést. Ennek nyomán otthon, a Kárpátmedencében, Kazahsztántól Honoluluig, Svédországtól Rio de Janeiróig, a föld minden magyarok által lakott részein fellángoltak a tábortüzek, vagy gyertyácskák lángjai.
Ma már az évi munkatervünk állandó része a Magyar Szolidaritás Tüze. Kérjük csapatainkat, barátainkat, hogy ezt figyelembe véve, valósítsák meg e tervet.
Eddigi tapasztalatok alapján kérjük, hogy a láng, mindenhol a helyi időszámítás szerint, augusztus 20-án este 21.00 órakor lobbanjon fel a nemzetközi dátumvonaltól nyugatra, tehát New Zeland, Ausztrália vonalától kelljen útra és végigkisérve augusztus 20-át, Honoluluban (Hawaii) aludjék ki. Így, amikor Budapesten felröppennek a Szent István napi tűzijáték első rakétái, a Magyar Szolidaritás lángja már 11-12 órája van úton és Honoluluig még ugyanannyi órai útja van hátra.

Valószínűleg nincs olyan időzónája a Földnek, ahol nem élnének cserkészeink és más magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósítás: Tábortűz Croydonban, Fillmore-ban, Los Angelesben, egy gyufavillanás a Hargitán, gyertyák a budapesti lakásokban, mécses Dunaszerdahelyen, tábortüzek Rióban, Caracasban, Sydneyben, Csikszeredán, Münchenben, Oslóban, Torontóban, Krasznahorkán, Calgariban, New Yorkban vagy Körösmezön. Azok, akik a budapesti tűzijátékot nézik, a felreppenő első rakétát tekintsék a magyar szolidaritás tüzének fellobbanásának.
Kérjük a magyar szervezeteket is, OTTHON ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON , csatlakozzanak e kezdeményezéshez! Ez a világot átölelő testvéri összetartozás kifejezése váljon hagyománnyá és legyen a magyar identitástudat egyik pillére.
Kérjük a szervezeteket, egyházakat és személyeket, hogy részvételüket jelezzék E-mailen: szmcs@szmcs.sk és corvinus@mountaincable.net címekre.

Jó Munkát!

Lendvai Imre cscst
Elnök.
Külföldi Magyar Cserkészszövetség

Magyaródy Szabolcs, cscst.
Hunyadi Öcs. Mk.
KMCSSZ
Csémi Szilárd - Kismedve
Ügyvezető elnök
SZMCS
--
Nemzetpolitikai
KÉZIKÖNYV
Ez a kicsiny (A6, 56 oldalas) könyvecske nélkülözhetetlen
a fiatalok magyar öntudatának kialakítására,
a közelmúlt történelmének megértésére,
a mindannyiunk által megvalósítható nemzetmentő- építő feladatok ösztönzésére
Patrióta politikusoknak "kötelező" olvasmány
Diákoknak, tanároknak, Polgári Körök és Teleház vezetőinek ingyenes
Másoknak Magyarországon 500 forint, külföldön 5 dollár
Megrendelhet‘ villámpostán az alanti címen:
corvinus@mountaincable.net
Az előző kiadást olvasható a magyar honlapunkon:
http://www.corvinuslibrary.com/kezikonyv/katalog.htm