Közép-európai Mária Út cserkészek közreműködésével

2011. 10. 25

Nemsokára sorra kerül annak a szerződésnek az aláírására, amelyet Szövetségünk köt meg a magyarországi Mária Út Egyesülettel. Egy olyan együttműködésről van szó, amely a közép-európia Mária Út szlovákiai szakaszának kiépítését hivatott szolgálni.

Ez a zarándokút-hálózat a Mariazell és Csíksomlyó, valamint Medjugorie – Czenstochowa útvonalon szeretné feltérképezni az egyes Máriás kegyhelyeket a gyalogos és kerékpáros zarándokok számára, nem zárkózik el viszont az egyes országokban található többi kegyhely felkeresésétől sem. Meggyőződésünk, hogy ez a kezdeményezés nemzeteken és felekezeteken átnyúló, békét és egyetértést hozó programot jelenthet úgy cserkészeink, mint az egész ország lakosai számára. Egy igen komoly kihívásról, majd ezt követő hosszú távú munkáról van szó, s bízva reméljük, hogy a jövőben minél többen kapcsolódhatunk majd be az egyes útszakaszok kiépítéséhez.

 

A közeljövőben, feltételezem, hogy november 15-ig, van tervbe véve az a megbeszélés, amelyen Szövetségünk tagjai, a magyarországi Mária Út Egyesület képviselőivel, részletesen elemzik majd az egyes feladatokat. Amennyiben kedvetek lenne a munkacsoportban való munkához, ezúton várom szíves jelentkezéseteket. Nagyon örülnék, ha a munkacsoportban nyugattól egészen a keleti végekig képviselve lennének az egyes régiók cserkészcsapatai.

 

A Mária Útról itt kaphattok bővebb tájékoztatást:

http://mariaut.hu/tart-farticle-2-86-1/Ismerteto_dokumentumok_listaja

 

Megértéseteket megköszönve, válaszotokat várva kívánok kedves Mindnyájatoknak

 

Jó munkát!

 

Török András, cs. t.

Címkék
Mária Út