Elhunyt Gaál Sándor bá

2014. 12. 22
Gaál Sándor

Sándor bá zavaros helyzetben vette át a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöki tisztségét. Sok türelmébe és fáradtságába került, amíg néhány éve át tudta adni a vezetést a fiatal nemzedéknek. Családjához hasonló példás gondossággal irányította a szövetség felépítésének szövevényes és bonyolult, a nem Romániában élők számára sokszor teljesen érthetetlen lépéseket igénylő munkáját. Csendes, szerény, halkszavú, néha még a megszólásért is szinte bocsánatot kérő, bölcs mondatai sokszor voltak iránymutatóak számunkra, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumán résztvevő cserkészvezetők számára. A tanácskozásokra mindig egy hátizsákkal érkezett, nehéz mondanivalója mellett szeretett könnyű csomaggal utazni. Éveken át az ő vezetésével jöttek Bécsbe a Betlehemi Békeláng átvételére Karácsony előtt az erdélyi cserkészek, s a császárvárosban előszeretettel keresték fel a magyar emlékeket is. Sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy kettőnk közül ő a fiatalabb - meggondoltsága, higgadtsága mégis, most is példa számomra.

 

Szemerédi Tibor

Magyar Cserkészszövetségek Fórumának első elnöke, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Kárpát-medencei Kapcsolattartó Vezetőtisztje

 

 

Sándor bá, most hogy hazamentél Teremtődhöz, fájó szívvel emlékeznek meg rólad a felvidéki cserkészek.

 

 

Gyászjelentése:

A jó munkát elvégezve, megtört szívvel ugyan, de a jó Isten kegyelmével  távozott közülünk

a drága jó férj , édesapa, nagyapa, cserkészparancsnok

id. Gaál Sándor

életének 66., házasságának 40. évében, 2014. december 22-én.

Sepsiszentgyörgyön kedden du. 16 órától a református Vártemplom  ravatalozójában búcsúztatjuk. Előtte 1 órával részvét fogadás. A szállítási körülmények miatt a koszorúkat a havadtői temetésre kérjük eljuttatni.

Havadtőn szerdán, 24-én 13 órától lesz a temetése.

Emléke legyen áldott pihenése csendes!

A gyászoló család

 

Kedves cserkésztestvérek, Bi-Pi szavaival búcsúzom tőletek:

„Nagyon boldog életem volt és azt akarom, hogy a tiétek is az legyen.

    Hiszem, hogy Isten azért teremtett bennünket ebbe a szép világba, hogy boldogok legyünk és élvezzük az életet. Csakhogy a boldogság nem a gazdagságból ered, nem a sikeres karrierből és nem saját vágyaink kielégítéséből. A boldogsághoz vezető út ott kezdődik, hogy fiú korotokban egészségessé és kitartóvá fejlesszétek magatokat, hogy felnőttként hasznosak lehessetek és élvezni tudjátok az életet.

    A természet ismeret megmutatja számotokra, hogy mennyi teljes szépségű és különleges dologgal látta el Isten boldogításunkra a földet. Legyetek elégedettek azzal, amit kaptatok és használjátok föl a lehető legjobban. Nézzétek a dolgok derűs oldalát, ne az borúsat.

    Ám az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint a hogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.

  Legyetek készen a boldog életre és a boldog halálra. Ragaszkodjatok mindig a fogadalmatokhoz - akkor is, ha már nem vagytok gyerekek. Isten segítsen ebben benneteket.”

Ekként búcsúzik tőlünk Gaál Sándor bá, a 14 sz. Dr. Kovács Sándor cs.cs parancsnoka, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.

 

Mi pedig cserkészek szívünkbe véssük jézusi példádat.

„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű”  (Mt11,29)

Címkék
gyászhír