Együtt egy ügyért! - Spoločne pre jednu vec!

2012. 04. 01

Az Együtt egy-ügyért!– ifjúsággal foglalkozó vezetők továbbképzése és fejlesztése a közép-európai régióban című Grundtvig-pályázat három, kárpát-medencei cserkészszövetség összefogásán alapszik. A Magyar Cserkészszövetség (Magyarország), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (Románia) és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (Szlovákia) együttműködésében valósul meg.

A három szervezet fő célja a vezetőképzésben dolgozó önkéntes fiatalok és idősebbek számára hat, közös alkalmon minél teljesebb továbbképzést nyújtson, elmélyítve a három cserkészszövetség együttműködését, mind szervezeti, mind egyéni szinten. Szakmai viszonylatban azonos ismeretanyagot nyújtani, a felmerülő problémákat/kihívásokat közösen megvitatni; személyes viszonylatban pedig új kapcsolatokat létrehozni, fejleszteni. 

A képzéseket a felhasznált módszertan teszi különlegessé: kaland-és élménypedagógia, a cserkészetben használt módszerek (cselekedve tanulás, kiscsoportos műhelymunka), kreatív műhelyek.  A szakmai elemek közül az alábbiakra fókuszáltunk: környezettudatosság, ifjúságnevelés a XXI. században, csoportfejlődés, vezetők helye és szerepe, szociális érzékenységre nevelés, tudatos állampolgárságra nevelés, vezetőképzési módszertanok.

A projekt gerincét a hat találkozó alkotja, minden fogadó ország 2-2 alkalom megszervezését vállalta. A programokat kötetlen programok színesítették, lehetőséget adva egymás és a fogadó ország kultúrájának  jobb megismerésére. 

A pályázat során az egyes alkalmakról beszámoló anyagok készültek, melyek megtekinthetőek a mu.cserkesz.hu/egyutt oldalán. A programban elért eredmények és tapasztalatok felhasználásra kerültek az egyes szervezetek vezetőképzésének tematikájában, illetve az Egységes Ifjúságnevelési Koncepcióban, mely a Magyar Cserkészszövetség pedagógiai programját tartalmazza és munkaanyagként elérhető az előbbi honlapon.

 

 

 

 

Spoločne za jednu vec - je projekt v rámci programu Grundtvig zaoberajúci sa ďalším vzdelávaním mladých vedúcich dobrovoľníkov. Projekt je položený na základe spolupráce 3 skautských zväzov v rámci Karpatskej kotliny: Zväz maďarských skautov, Zväz maďarských skautov v Rumunsku a Zväz skautov maďarskej národnosti na Slovensku. Cieľom realizátorov projektu bolo usporiadať 6 stretnutí zástupcov spolupracujúcich skautských zväzov s cieľom rozvoja spolupráce v rámci ďalšieho vzdelávania dobrovoľníkov. Počas stretnutí sa účastníci zaoberali rozvojom zručností dobrovoľníkov na osobnej úrovni, ale aj rozvojom spolupráce na zväzovej úrovni. Po odbornej stránke sme si vytýčili za cieľ vypracovať materiály vhodné pre každý skautský zväz, nastolené problémy spoločne prediskutovať a vyriešiť. Popritom všetkom nadobudnúť a rozvíjať nové priateľské vzťahy medzi sebou. 

Jednotlivé tréningy sú zaujímavé práve kvôli použitej skautskej pedagogike: dobrodružstvo a zážitok sú centrálnymi základovými kameňmi skautskej práce (učenie sa robením, skupinová práca) kreatívne dielne. Z odborných častí sme sa venovali nasledovným: uvedomenie si životného prostredia, výchova mládeže v XXI. storočí, skupinový vývoj, úloha vedúcich, výchova k sociálnemu cíteniu, výchova k uvedomelému občianstvu, metodika školenia vedúcich. 

Chrbtovou kosťou celého projektu bolo 6 stretnutí, z ktorých každá účastnícka krajina zrealizovala po 2 stretnutia. Zároveň výplňou jednotlivých stretnutí boli rôzne sprievodné programy, vďaka ktorým sa stretnutia stali živšími a účastníkom sa poskytla možnosť lepšieho spoznania sa v rámci skupiny. 

Z každého stretnutia sa pripravovali rôzne sprievodné materiály, ktoré je možné si prezrieť na nasledovnej webovej stránke: mu.cserkesz.hu/egyutt. Vypracované materiály boli aktívne využívané počas skautských výcvikových táborov a zároveň boli zahrnuté do Jednotnej výchovnej koncepcie (Egységes Ifjúságnevelési Koncepcióban - EINK), ktorá je súčasťou skautského výchovného programu Zväzu maďarských skautov. Tieto materiály sú dostupné na už spomínanej webovej stránke.

 

 

The main objective of the project was to create and develop an advanced training for young  and elder volunteers of the Hungarian Leader Trainings in Hungary, Romania and Slovakia. The three partners were in the program: the Hungarian Scout Association (Magyar Cserkészszövetség), the Association of Hungarian Scouts in Romania (Uniunea Cercetaşilor Maghiari din România), the Association of Hungarian Scouts in Slovakia (Zväz skautov maďarskej národnosti). 

 The core element of the program was the six seminars. Each partner hosted and organized 2 seminars. Advanced trainings, sharing challenges and solution of problems, making new friends and a lot of fun – shortly these were offered  to the participants. By sharing our knowledge and experiences a succesful cooperation  has been built among our organisations.

 And what made it special? The using of adventure and educational experience, the scout method (learning by doing, workshops in small groups), creativ workshops. 

The program included in: environmental-consciousness, youth education in the 21st century, group-development, roles of leaders, social sensibility trainings, education for conscious citizenship, training methods of management, etc.

 All seminar had an informal part, when the participants could get to know better each other and the host country’s culture.

 A summary was made after all seminar, which are available on the website of the project: mu.cserkesz.hu/egyutt (in Hungarian). All achievement and experience has been built in the themes of the Youth Training and the Standard Youth Training Concept (both written by the Hungarian Scout Association). The second is the educational programme of the Hungarian Scout Association and available on the mentioned website (in Hungarian).

Címkék
Együtt egy ügyért
EINK
Grundtvig