Mária Teréziával a horgosi csárda szomszédságában!

2023. 05. 15
4

A tavasz beköszöntével kezdetét vette a már hagyományszerű felkészülés a vezetőképző táborokra – ez a 9. Sz. MCSSZF STVK számára a 2023. április 28-30 között tartott hivatástisztázó előhétvége megrendezését jelentette. A helyszín Horgos volt, Szerbiában.

Bár a tábor és a törzs befogadóképessége véges, örömmel vettük a meglepően nagy számú jelentkezőt, akikből 27 jelölt és 8 törzstag vett részt a hétvégén. Idén több ország magyar cserkészei döntöttek a képzés mellett, amely így még nemzetközibb jelleget ölt majd.

Mint ahogyan az hétvége nevéből is kiderül, célja a vezetői, pontosabban segédtiszti hivatás tisztázása volt. Minden jelölt a képzés kezdetén egy válaszút elé van állítva: rálépjen-e a cserkésztiszti ösvényre vagy sem. A vezetői lét nem mindenkinek való – lehet a csapat/szövetség teljes jogú és hasznos tagjává válni vezetői képesítés nélkül is. A döntés azonban először a jelöltjeikben kell, hogy megszülesen. Ebben segítette a törzs az idei jelentkezőket: kérdésekkel, önismereti feladatokkal, elgondolkodásra késztető helyzetekkel.

Míg a szombati nap koradélutánig kiscsoportos foglalkozásokkal telt, a délután folyamán volt alkalom kimozdulni a természetbe egy játékos akadályversenyre (lásd videót), nem utolsó sorban pedig lelkieben is kicsit megújulni, erőt meríteni. A vasárnap közös zászlólevonással zárult. Remélhetőleg szilárdabb elhatározással, lelkesedéssel telve indult ki-ki a maga országába és jön vissza majd nyáron a képzés következő kihívását teljesíteni.

 

Magyar Cserkészszövetségek Fóruma (MCSSZF)

Segédtisztképző elékészítő hétvége

Horgos, Szerbia

2023. április 28-30

 

 

Forrás: kmcssz.org