Történelmi dokumentumfilmek Esterházy János életéről

2021. 10. 05

A lengyelországi Gdyniában 2021. szeptember 29-e és október 2-a között immár tizenharmadik alkalommal megrendezett Rendíthetetlenek – Megtörhetetlenek - Kiátkozottak című nemzetközi filmfesztivál történelmi dokumentumfilmek kategóriájában két olyan alkotást is bemutattak, amelyek Esterházy János életéről szólnak.
Versenyen kívüli kategóriában nyert bemutatást az Artur Janicki, krakkói történész, rendező  által készített, Esterházy János keresztútja című dokumentumfilm, amelynek mondanivalója elsősorban Esterházy János húga, Esterházy-Mycielski Mária Kegyelem életfogytig címmel megjelent naplójegyzeteire épül. Versenykategóriában is vetítették a Zsigmond Dezső rendező és Csányi János producer által készített Triptichon, Esterházy János szárnyasoltára című magyar dokumentumfilm rövidített változatát. A filmvetítést, a közönségnek szóló szakmai beszélgetés követte, melynek vezetője Tomasz Łysiak lengyel publicista, forgatókönyvíró volt, aki ezekkel a szavakkal fejezte be a film ismertetését: „ Amikor Európában a lelkeink birtoklásáért folyik a küzdelem, Esterházy János életéből és halálából lelki erőt meríthetünk ahhoz, hogy élni tudjunk a szeretet és az imádság erejével.”
A filmbemutatókon kívül a gdyniai közönség egy Esterházy János életéről szóló szabadtéri kiállítás képein keresztül is megismerkedhetett a felvidéki márírpolitikus, Esterházy János életével és mártíriumával. A kiálítást Grzegorz Górny lengyel publicista készítette.
Mint ismeretes, a mártír politikus életéről, szenvedéséről és utóéletéről szóló eddigi legnagyobb szabású Triptichon, Esterházy János szárnyasoltára című dokumentumfilm ősbemutatójára, az idei Esterházy János Zarándoknap előestéjén, szeptember 17-én került sor Alsóbodokon.  Az eredeti háromrészes alkotást a Duna Teevízió is műsorára tűzi. A nézők az első részt október 5-én, 22.40-kor tekinthetik meg. A második rész október 12-én, a harmadik rész pedig október 19-én (ugyancsak 22.40-kor ) kerül bemutatásra a Duna TV képernyőjén.

 

A  Duna TV műsorújsága (https://mediaklikk.hu/musorujsag/) szerint végül is október 12-én és 19-én 22.40-kor vetítik az első két részt. A harmadik befejező rész pedig okt 26-án lesz a tervek szerint, de az már 23.40-től kezdődően...