Elhunyt két cserkésztestvérünk

2015. 02. 25

Eltávozott közülünk a felvidéki magyar cserkészet két jelentős személyisége: Zsitva Albert (Köbölkút) és Kemény József (Érsekújvár).

Zsitva Albert

(1924-2015)

2015. február 21-én helyezték örök nyugalomra cserkésztestvérünket Köbölkúton. Márciusban lett volna 91 éves.
Szlovák származású családból származott, mégis magyar cserkész, majd cserkészvezető lett Köbölkúton. Barátaitól az indiánromantika és ügyessége miatt a Hosszú Nyíl cserkésznevet kapta. A csapat 1936-ban alakult meg. A család az 1938-as visszacsatolás után is a faluban maradtak, bár a családfenntartó elveszítette addigi vasutasi állását. Albert bá ekkor kezdte komolyabban venni a regöscserkészetet, kerékpárral járta a vidéket és egyszemélyes mozgó cserkészbábszínház volt. Nagyon sok helyen megfordult, az emberek a szívünkbe zárták. Ennek köszönhetően alkalmi munkákhoz jutott, majd állandó tagja lett a közeli bányában (Tatabánya vagy Dorog) dolgozóknak, ahol abban az időben a háborús helyzethez szükséges hadianyagot állították elő. A háború után Csehszlovákiában maradt. Bár magyar cserkészet nem lehetett, az ő áldozatvállalásának is köszönhetően megmaradt a csapat. 1946-ban elvégezte a csehszlovák cserkesztiszti képzést, és ennek köszönhetően Köbölkúton szlovák csapatként engedélyezték a cserkészetet, ahol Albert bá elmondása szerint a mindennapokban továbbra is magyar cserkészmunka folyt. A cserkészet betiltásakor a szövetkezet keretén belül ifjúsági munkát végezve a cserkészcsapat kemény magja illegalitásban továbbra is rendszeresen találkozott. Együtt dolgoztak addig, amíg ez túl veszélyes nem lett. Akkor közös megegyezéssel feloszlattak a köbölkúti búvópatak cserkészetüket. Az újjáinduláskor becsatlakozott az SZMCS érsekújvári cserkész  körzetének életébe, jó kapcsolatot ápolt az udvardi cserkészcsapattal, ill. a rózsahegyi szlovák cserkészmúzeummal is. A cserkészemlékeit főleg e két helyre, de a Felvidéki Cserkészgyűjteménynek is ajándékozta. Ez utóbbi rendszeresen felhasználója vándorkiállításai során, ezzel is ápolja nagylelkű adományozója segítségével az új generáció hagyománytiszteletét, cserkésztörténelmi ismereteit.

 

Kemény József

(1920-2015)

2015. február 21-én hunyt el a különösen az érsekújvári magyarság által jól ismert cserkésztestvérünk Érsekújváron. Januárban töltötte be 95 életévét.

Egy igazi magyarságát és katolikus hitét megtartó lokálpatrióta volt, cserkészeink példaképe. Tanítócsaládból származott. Édesapja  az érsekújvári volt fiúiskolában  tanított. Kemény József családcentrikus ember volt, ma nagycsaládosként neveznénk, hisz négy gyermek: három leány és egy fiú édesapja. Mérnökként tevékenykedett. 2O1O-ben gyémántdiplomát kapott Budapesten a Corvinus Egyetemen. 2O14 decemberében hangulatos érsekújvári történetekkel jelent meg a "Legendárium" c. könyve. Mint öregcserkész, amíg tehette, rendszeresen részt vett a cserkészgyűléseken, az 502. sz. Széchényi György Öregcserkészklub összejövetelein. Az egykori érsekújvári magyar gimnázium utolsó élő tagja volt, személyesen ismerte Mrenna József egykori főcserkészt, ahogy sok más legendás felvidéki cserkészvezetőt.

2012-ben részt vett a gödöllői Magyar Öregcserkész Találkozón is. Élete végéig tevékeny ember volt, szellemének épségével. Temetésére 2015. február 27-én, 15 órakor kerül sor az érsekújvári Szent József temető krematóriumának szertartási termében. A lelki üdvéért bemutatott gyászmise, a temetést követően, 17 órakor kezdődik az érsekújvári ferencrendi templomban.

 

Cserkésztestvéreink emlékét megőrizzük!

Tags
gyászhír