100 évet ünnepelt a felvidéki cserkészek közgyűlése

2013. 02. 05

2013. február 1-3. között Ipolyságon rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség éves értékelő közgyűlését. Az ülés résztvevői megemlékeztek a felvidéki magyar cserkészet megalakulásának 100 éves évfordulójáról. Az ünnepléssel egybekötött hétvégén a cserkészek szervezetük jövőjéről, valamint a fiatalokkal és gyerekekkel való foglalkozás érdekében elengedhetetlen vezetőképzésről is tanácskoztak. A jubileumra elkészült az interneten bárki számára elérhető digitális cserkészkönyvtár is.

A XIX. Szövetségi Közgyűlésre több mint 50 cserkész vett részt, első programpontként szavalattal, köszöntőbeszéddel emlékeztek a felvidéki cserkészet kezdeteire. 1913-ban Komáromban alakult meg az első felvidéki magyar cserkészcsapat, nem sokkal az anyaországi Magyar Cserkészszövetség létrejötte után. Az évforduló alkalmából Lőwy János, Ipolyság polgármestere is köszöntötte a cserkészeket, majd Mahulányi József püspöki helynök mondott beszédet. Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke hangsúlyozta, fontos odafigyelünk a múlt eseményeire is, mert csak abból tanulva tudunk továbblépni a jelenben a jövő felé. ,,Fontos a múlt és az emlékek, de nem úgy, hogy abban éljünk, hanem abból tanulva a mai dolgokat igyekezzünk úgy alakítani, hogy a jövőben azok még jobbak legyenek” – mondta Csémi Szilárd. Ezt követően a közgyűlés résztvevői meghallgatták az éves beszámolókat szervezetük működéséről, majd a nap többi részét átölelte a szervezet Alapszabályának aktualizálása. Az édesszájúak nagy örömére, az ünneplés nem merült ki a köszöntőbeszédekben: délután a Szövetségi Cserkésztanács elnöke, Kocur László felvágta az ünnepi tortát. A közgyűlésen bemutatták az elmúlt évek munkájának eredményét, az elektronikus cserkészkönyvtárat is, mely a Szlovákiai Magyar Cserkészek Cserkészgyűjtemény kiadványainak digitalizált változata. A könyvtárat a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által működtetett konyvtar.szmcs.sk címen érhetik el az érdeklődők.

Vasárnap a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség képzésvezetői tartottak megbeszélést, ahol az aktuális helyzet feltérképezése mellett a jövőbeli tervekről, határokon átnyúló képzésekről értekeztek.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség május 23-26. között a nyilvánosság részére is nyitott rendezvénysorozattal: cserkészkiállítással, konferenciával, valamint a már hagyományos Országos Cserkésznappal ünnepli meg a 100 éves évfordulót.

Tags
100 év
közgyűlés