Befejeződött a segédtisztképzés

2011. 12. 22

 

„ ..., építs és ültess!”

(Jeremiás meghívása)

 

 

A 2011-es segédtiszt képzés lezárását a negyedik adventi vasárnap hétvégéjére szerveztük. Különös

hangulata van, amikor a várakozási időszak „beszivárog” a képzés folyamatának végébe, és fordítva,

ahogyan a képzés lezárása a várakozási időszak kicsúcsosodásába simul.

 

Örömteliek voltak számomra a találkozások és örömteli a befejezés. Külön örömömre szolgált, hogy

az előző képzésekből is jött egy-egy jelölt, akik évek múltán vállalták a befejezést, ami egy felelős

felvállalás. Az ünnepek közelsége, az épület otthonossága és a kis létszám is családiassá, egyedivé tette

a lezárást.

 

A vezető érzi a késztetést, hogy még mennyi mindent jó lenne átadni, elmondani. Ezzel párhuzamosan

viszont érzi és tudja, hogy itt van a leállási pont és innen kell a hat új segédtisztnek saját magának

megtalálni a válaszokat, sőt, a kérdéseket is. Mert nem a megpihenés ideje, nem egy út vége ez. Épp

ellenkezőleg.

 

A törzs nevében köszönöm minden olyan cserkészvezetőnek és nem cserkésznek is, aki a március 15-e

óta tartó időszakban bármivel is segítette munkánkat annak bármely szakaszában!

 

Esse Bálint

a 2011-es képzés vezetője

 

A törzs: Fencik Veronika, Szendi Tünde, Velebny Bernadett, Leboc Szabolcs, Borka Iván atya, Lépes

Lóránt atya.

 

A friss segédtisztek (a képen balról jobbra):

Török Katalin, Egyedné Hargitai Ildikó, Pintér Andrea, Ficza Ildikó, Kucserka Zsuzsanna, Ollé Tamás

 

 

Tags
segédtisztképzés
vezetőképzés