Egy nyelvet beszélnek a lengyel és magyar kisebbségi cserkészek

2008. 11. 11

Történelmi jelentőségű találkozóra került sor a felvidéki Paláston, ahol a lengyel és magyar cserkészszövetségek képviselői találkoztak egymással.

A két nemzetet összekötő múltbeli események mellett közös kiindulási pontot jelentett, hogy úgy Lengyelország, mint Magyarország határain kívül jelentős számú kisebbség él, akik a cserkészeten keresztül őrzik anyanyelvüket, identitásukat, kultúrájukat. A konferencia elsősorban, ezen hasonlóságok áttekintése mellett, a különböző módszerek és tapasztalatok átadására, egymás megismerésére, és a jövőbeli esetleges együttműködési lehetőségekre helyezte a hangsúlyt.

A jelen lévő lengyelországi, litvániai, ukrajnai, fehéroroszországi lengyel cserkészek, valamint a magyarországi, erdélyi, felvidéki, vajdasági és külföldi magyar cserkészszövetségek a megnyitót követő prezentációk során bemutatták a cserkészszövetségeikben folyó nevelőmunkát. A kiscsoportos szekciómunkálatokban pedig a tömbben, kisebbségben és emigrációban élő cserkészek identitás-megőrzését szolgáló programokról, tevékenységekről beszélgettek, illetve elemezték a többségi nemzet kultúrája és a kisebbségi cserkészet közötti felelősségvállalás kérdéskörét.

A magyar cserkészszövetségek példaként állították lengyel testvéreik elé azt a tanácskozási és egyeztetési kerekasztalt, amelyet 1991-ben hívtak létre a Magyar Cserkészszövetségek Fórumaként, hogy az összmagyar cserkészszövetségek munkáját segíthesse elő és megteremthesse a magyar cserkészet egységét határokon innen és túl. A lengyelországi és a lengyel kisebbségi cserkészvezetők egy hasonló ernyőszervezet megalakításának igényét fejezték ki, amely a magyar minta alapján az elkövetkező hónapokban fog megvalósulni. Ugyanakkor mindkét fél részéről megfogalmazódott az igény a lengyel-magyar barátság további erősítése érdekében a cserkész cserekapcsolatokra, közös programokra is sor kerüljön.

A konferencia folytatásaként évente hasonló jellegű találkozókat terveznek, rotációs rendszerben, egyszer a magyar fél, máskor pedig a lengyel fél szervezésében. Megfogalmazódtak azon témajavaslatok is, melyeket a jövőben a konferenciák témaként szeretnének feldolgozni. A három napos konferenciát a nemzetközi és magyar estek tették hangulatossá és felejthetetlenné, melyeknek során alkalma nyílt mindkét nemzetnek arra, hogy bemutassa népi kultúráját, gasztronómiai sajátosságait és népdalkincsét. A házigazdák, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjai kitettek magukért, rajtuk keresztül mindenki megtapasztalhatta a magyar vendégszeretetet és cserkésztestvériességet.

A találkozót megtisztelte jelenlétével David McKee, a Cserkész Világszövetség (WOSM) Európai Régiójának igazgatója is. A WOSM egy országból csak egy nemzeti cserkészszövetséget ismer el tagjaként, ami kifejezetten hátrányosan érinti a kisebbségi és emigrációban élő cserkészszövetségeket. Ezen ellentmondás feloldására és a közös megoldás keresésére külön programpontban tanácskoztak a jelenlévő legfelsőbb szintű vezetők. A konferencia végén egy zárónyilatkozatban fogalmazták meg igényüket arra vonatkozóan, hogy a WOSM egységesen lépjen fel a kisebbségbe szakadt nemzeti cserkészszövetségek érdekében, és a jelenlegi problémára megnyugtató megoldást keressenek ahhoz, hogy az egy nemzethez tartozó cserkészszövetségek közösen képviseltethessék magukat a világszervezetben, és egy ernyőszervezet (fórum) keretében ismerjék el őket a régió cserkészetének képviselőjeként.

Salló Emőke, külügyi vezető
Romániai Magyar Cserkészszövetség

Tags
legyel cserkészszövetség