Újraindul a cserkész élet

2022. 01. 14
Őrsi gyűlések

Sziasztok!

 

A Közegészségügyi Hivatal jelenleg érvényes szabályozása szerint január 10-től az iskolák mellett újraindulhat a cserkész élet is, ránk a szabadidős központokra érvényes szabályok vonatkoznak. 

Ezek értelmében a következő feltételek mellett lehet őrsi gyűlést tartani:

  • Az őrsin való részvétel a gyerekek számára az önkéntes házi teszteléshez kötött. Ez azt jelenti, hogy az őrsin csak az vehet részt, aki az elmúlt 7 napban legalább kétszer tesztelt. Ez lehet az iskolák által biztosított teszt is. Külön az őrsin való részvétel miatt nem kell tesztelni.
  • A 18 évnél idősebbekre az OTP rendszer érvényes, tehát azok vehetnek részt az őrsin, akik átestek a betegségen az elmúlt 180 napban, megfelelő oltottsággal rendelkeznek, vagy teszteltek.
  • Minden résztvevőnek minden őrsi elején írásos formában nyilatkoznia kell arról, hogy nem rendelkezik semmilyen fertőzésre utaló tünettel. Ehhez a nyilatkozatot ITT éritek el.
  • A szülők és más kísérők ne lépjenenk a cserkészotthonba. 
  • Ha valakinek betegségre utaló tünetei jelentkeznének az őrsi során, azt minél előbb el kell különíteni. Amelyik cserkészotthonban van több helyiség, ott egyet tartsatok fenn az izolációt igénybevevő embernek. Ahol nincs erre lehetőség, ott próbáljátok a gyerekeket elkülöníteni, amíg megérkeznek a szülők a beteg gyermekért. Játszatok addig kint az udvaron, például. Minden ilyen alkalom után végezzetek egy nagy szellőztetést, fertőtlenítést.
  • Kötelező a légutakat eltakaró maszk használata az őrsi során, kivétel az udvaron történő játék, sport.
  • A cserkészotthonban legyen kézfertőtlenítő és kézmosási lehetőség, amivel egy őrsi során többször is élnek a gyerekek. 
  • Minden egyes őrsi gyűlés után szerllőztessetek és fertőtlenítsétek a gyakran használt, sokak által fogdosott tárgyakat, pl. kilincset, kézműves foglalkozáshoz használt eszközöket, csapokat, stb.

 

csapatrendezvények tömegrendezvénynek számítanak, ezeket csak korlátozott módon lehet megtartani.

  • A csapatrendezvények csak és kizárólag OP rendszerben valósulhatnak meg, tehát oltottak és a betegségen átesettek vehetnek rajtuk részt.
  • Maximum 20 fő vehet rajtuk részt.
  • Kötelező a légutakat eltakaró FFP2 maszk használata kint én bent egyaránt.

 

Ha kérdésetek lenne, keressetek bizalommal!

Vigyázzunk egymásra!

--

Péter Dominika - Docsi

mozgalmi vezető