Újraalapításának jubileumát ünnepelte a 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat

2022. 11. 28
bevezető kép

Újraalapításának harmincadik évfordulóját ünnepelte november második hétvégéjén az ipolysági 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat. Az ünneplés a múlt – jelen – jövő hármas alapegységben,  illetve a cserkészi értékek jegyében telt.

A november 12-ei alkalom szentmisével vette kezdetét az ipolysági római katolikus templomban, ahol hálát adtak az elmúlt harminc évért. A cserkészek által is használt Pongrácz Magyar Közösségi Ház udvarán emlékfa ültetésével folytatódott a rendezvény. A cserkészcsapat parancsnoka és vezetői egy oszlopos tölgyet ültettek el a jubileum alkalmából a cserkészcsapat jövőjének építkezését és erősítését jelképezve.

A városháza dísztermében tartott ünnepségen elhangzott:

„A cserkészetben töltött évek alatt megtanultuk, hogy összefogással és akarattal sok mindenre képesek vagyunk. A folytonos munka, szorgalom és az elszántság meghozza a gyümölcsét.”

Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke köszöntőjében kifejtette: „a cserkészek összekötik a múltat, a jelent és a jövőt.” Hozzátette, a mai jubileum kettős ünnep, hiszen a újjáalakulás mellett az 1927-ben Hornyák Odiló által alapított ipolysági cserkeszcsapat létrehozásának 95. évfordulója is egyben. Megjegyezte, generációk jöttek és mentek, ugyanakkor mindannyian ugyanazt a cserkeszszellemiséget követték. Az eltelt évtizedekben az ipolysági cserkészek a cserkészet nagy közösségéért is fáradhatatlanul dolgoztak. Rendszeresen bekapcsolódnak a cserkészek országos rendezvényeibe, vezetőképzőknek és versenyeknek adtak otthont az ipolyságiak – szögezte le.
Köszönetet mondott továbbá a szülőknek, amiért bizalommal adták át legnagyobb kincsüket, a gyermekeiket a cserkészetnek. Ugyancsak köszönte az egyházaknak, az önkormányzatnak, a civil szervezeteknek a társadalmi támogatást.

Katona Attila, az 27. számú Szent Imre Cserkészcsapat parancsnoka köszönetet mondott a cserkészeknek. „Örömmel és boldogan lehetünk itt, s a boldogság csak akkor az igazi, ha megosztod valakivel. Mi megosztjuk egymással, itt vagyunk egymásnak” – fejezte ki a jelenlegi parancsnok.

Az ünnepséghez kapcsolódóan az elmúlt három évtized eseményeit átfogó fényképkiállítást rendeztek. Ugyancsak megtekinthető volt egy kamarajellegű tárlat a kiadványokból, emléklapokból és egyéb relikviákból. A díszterem erkélyét a csapatzászló, s egyéb alkalmakra készített zászlók ékesítették.
A hagyományt és a múltat erősítette Gyekiczky Adrienn könyvadománya. A második világégést követően az adományozó családjához került az egykori ipolysági cserkészcsapat könyvtárának egyik értékes kiadványa. A szombati ünnepi alkalom keretében adta át a közel 90 éves kötetet a parancsnoknak.
Az ünnepi köszöntőket követően különféle szórakoztató programok, foglalkozások várták a fiatalokat. A meghitt, családias esemény kora este ért véget.

Mint már írtuk, Ipolyságon 1927-ben alakult meg a cserkészcsapat. Ekkor még Mikszáth Kálmán nevét viselte. A bécsi döntést követően az ifjúság védőszentjének, Szent Imrének a nevét vette fel.
A 122. számú Szent Imre Cserkészcsapat a második világháborút követő hontalanság és elhallgattatás időszakában szűnt meg. Az újjászervezésére 1992-ig kellett várni.
A rendszerváltást követően az ipolysági cserkészcsapat lelkes helyi fiatalok kezdeményezésére alakult meg.

Első parancsnoka Králik Ferenc öregcserkész lett, aki Klukon Tibornak, a csapat kezdeményezőjének nagykorúságáig, alig egy esztendőn át vezette a csapatot. Klukon mellett Holló KatalinJusztin Czaudt Éva, valamint Zachar Pál vezette az ipolysági cserkészeket. Őket követte a jelenlegi parancsnok, Katona Attila.

A 27. számú Szent Imre Cserkészcsapatnak jelenleg nyolcvan aktív tagja van. „Kis, 8–10 fős csoportokban heti rendszerességgel foglalkozunk a gyerekekkel. Éves szinten számos programot bonyolítunk le, rendezvénybe kapcsolódunk be” – nyilatkozta Katona Attila.

Nyári cserkésztáborok mellett évente közel harminc kisebb és nagyobb alkalmat szerveznek. Tematikus hétvégék mellett például gyalog- és kerékpártúrákat szerveznek.
Természetesen bekapcsolódnak az országos rendezvényekbe, képzésekbe is. „Legutóbb az országos métabajnokságon értünk el jelentős sikereket, bekapcsolódunk az akadályversenyekbe is.  Emellett igyekszünk más csapatokkal közösen szervezni tanyázásokat, táborokat” – tette hozzá a parancsnok. A felvidéki csapatok mellett a cserkészek felvették a kapcsolatot az anyaországi csapatokkal is.
Folyamatosan képzik magukat, az ipolysági cserkészek rendszeresen részt vesznek a vezetőképzéseken. Ugyanakkor a tanulás mellett a képzések lebonyolításából is kiveszik a részüket. A csapat jelentős része ipolysági, az Ipoly menti város 5–10 kilométeres körzetéből is vannak tagjai a Szent Imre Cserkészcsapatnak.

 

Forrás: felvidek.ma