Új elnököt választottak a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség élére

2023. 03. 28
KGY_SZMCS_2023_3_Lednvorsky Krisztina_Eke Mate

Marcelháza. Szokásos éves Közgyűlésén új elnököt választott a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. A harmincharmadik alkalommal megrendezett közgyűlésen az országos vezetők és a helyi cserkészcsapatok képviselői közösen vitatták meg a szervezet aktuális helyzetét Marcelházán, a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.

A péntek délutáni érkezést követően sor került elnökségi ülésre, csapatvezetői foglalkozásra és a lelki nevelés felmérésére.

A rendezvény központi programja szombat reggel kezdődött. A cserkészeket Duka Róbert, a marcelházi alapiskola igazgatója és Csémi Szilárd, a cserkészszövetség ügyvezetőelnöke köszöntötte.

A délelőtt és kora délután folyamán a tisztségviselők beszámolóit vitatták meg az egybegyűltek, majd ezt követte az időközben felszabadult vezetői pozíciók jelöltjeinek rövid bemutatkozása. A délután folyamán sor került a titkos szavazásra is, amely során új elnököt és a szervezeti háttérrel foglalkozó intéző bizottsági (IB) tagot választottak a cserkészek. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség új elnöke Eke Máté, a bősi 16. számú Széchenyi István cserkészcsapat tagja, az IB-be pedig Lendvorsky Krisztina, a rimaszombati 4. számú Hatvani István cserkészcsapat tagja került.

A rendezvény mellett kísérőprogramként folyamatosan megtekinthető volt a Szövetség a Közös Célokért jóvoltából Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára készült „Ahogy Petőfi szeretett…” című vándorkiállítás, valamint az „Isten szolgája Esterházy János a visegrádi apostol” című kiállítás is.
Szombat este a Kalász lelki közösség Böjti Bátor Barangolások programsorozatának keretén belül, gitáros keresztúton vehettek részt a cserkészek.

 

szmcs-p