Nyíregyházán rendezték meg a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóját

2022. 08. 02
felvidek.ma

Az SZMCS tagjai is részt vettek június utolsó hétvégéjén a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozójára Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfalu területén került sor.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a koronavírus-járvány korlátozásai után 2022-ben személyes jelenléttel családok találkozóját szervezett. A rendezvényre anyaországi és határon túli családok érkeztek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről.

Dr. Szabó Tünde kormánybiztos, országgyűlési képviselő a rendezvény ünnepélyes megnyitóján köszöntötte a résztvevőket és örömét fejezte ki, hogy ezen a napon itt lehet. „A magyar kormány kiemelten támogatja a családokat, nagyon fontos, hogy azokat az értékeket képviseljük, amelyek itt, ebben a közösségben megmutatkoznak, hiszen a huszonegyedik század sok kihívást tartogat nekünk, amelyek megkérdőjelezik azt az elvet, amiben hiszünk és amelynek szellemében neveljük gyermekeinket.

Fontos, hogy Magyarországon és a Kárpát-medencében ezeket az értékeket továbbadjuk. A fiataloknak át lehet adni azokat a hagyományokat és tradíciókat, amelyeket mi képviselünk és ez hosszú-hosszú évtizedekig, vagy akár évszázadokig így lesz” – mondta, majd megköszönte, hogy ilyen gyönyörű helyen lehetünk, amely méltó erre az eseményre.

 

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő kiemelte: „A magyar kormány a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodik, lélekemelő, hogy mi, magyarok, összetartozunk. Ez a nap is az összetartozásról szól, hiszen itt vannak a délvidékiek, a felvidékiek, a kárpátaljaiak, az erdélyiek. Itt vannak a családok egy gyönyörű helyszínen. Szükség van az ilyen programokra, ahol itt lehetnek a szülők, s a gyerekek, mert családban gondolkodunk. Erősítenünk kell a családokat, mert a társadalom alapegységeit jelentik, ha van gyermek, akkor van jövő, ha nincs gyermek, nincs jövő.”

Dr. Gégény Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal igazgatója hangsúlyozta: „A társadalom legfontosabb építőköve a család. A család az, amely meghatározza a mindennapjainkat, az indíttatásunkat, milyen értékekkel jövünk el otthonról és hogyan lehetünk tagjai egy közösségnek. Az ilyen rendezvények, mint ez a mai, hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarsága meg tudja őrizni önazonosságát. Ez a mai esemény lehetőséget teremt arra, hogy új ismeretségek, barátságok szövődjenek.”

Dr. Rákóczi Ildikó, Nyíregyháza Szociális, Egészségügyi és Sportbizottságának elnöke örömének adott hangot, hogy Nyíregyházán került megrendezésre ez az esemény és hogy van egy húsz éve működő szervezet, amely összetartja a határon kívüli családokat. „Nyíregyháza egy befogadó, fejlődő, a családok értékét, fontosságát szem előtt tartó város. A család a hitünk, nemzetünk, hazánk alapja. Család nélkül nincs fejlődés.”

Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke elmondta, hogy szervezetük tizenöt éve működik, magyarországi és határon kívüli családokkal foglalkoznak.  A Szülők Háza befogadó közösségeket épít, fontosak számukra a családok és az állami gondozott gyerekek is. Táborokat, közösségi, valamint élményprogramokat szerveznek. Hisznek abban, hogy az erős családokkal van erős nemzet és mindannyian összetartozunk.

Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke tisztelettel és szeretettel köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, az utolsó rendezvénye a szervezetnek, ahol közösségben, közösen tudtunk együtt lenni az Országházban, 2020 tavaszán volt.

„Közösségben tudjuk felmutatni az erőnket, anyaországi és határon túli magyar családok együtt tudjuk erősíteni egymást. Az összetartozás számunkra nemcsak egy érzés, hanem erőt ad ahhoz, hogy megmaradjunk szülőföldünkön.”

A megnyitó után következett az Igrice Néptáncegyüttes fellépése, Miló mester és tanítványai és a tiszavasvári óvónők élő bábelőadása.

Bemutatkoztak a határon túli szervezetek is, a Délvidékről tamburazenekar és bűvészbemutató szerepelt a programban.

Kárpátaljáról a Cifra banda, Papp Máté (KMNE) fuvolázott, Lődár Tamás (GISZ) pedig elénekelte a Kárpátaljai Credo együttes „Mert a haza nem eladó” dalát.

A Felvidékről, a gömöri régióból Ligart László Lóránt adta elő Zágoni Olga Testvérünk született című prózáját. A zoboraljai régióból felléptek a nagycétényi Tulipán néptánccsoport tagjai, a nagycétényi Zachar Amelia és Szőke Csaba Bartalos Erika A szemüveg, illetve Traktor című versét szavalták el. A mátyusföldi régiót Jánoska Balázs képviselte mesemondásával.

Erdélyből a Kunigunda énekcsokor és a kőröstárkányi cserkészek műsorát láthattuk, valamint a Röpike tánccsoport és Szárazbereki HH mezőségi és szatmári táncokat mutattak be.

A nap folyamán különböző programokat biztosítottak a szervezők. A családi nap kísérőrendezvénye volt a kutyás rendőrök bemutatója, Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri skanzenjének szépségei, kézműves foglalkozások és a tűzoltók által szervezett habparti.

A családok találkozójára közel ezer vendég érkezett. A rendezvény célja a Kárpát-medencei régiók kulturális, turisztikai, valamint gasztronómiai bemutatkozásával kapcsolódási pontokat teremteni a családok számára, ezáltal erősítve a nemzeti identitást és a családi értékek megmaradását.

 

További fotók a felvidek.ma oldalán.

 

Forrás: felvidek.ma