Itatással segíthetjük a települési állatokat a kánikulában

2022. 07. 07
madár itatás

A tartós hőség nemcsak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága számára is nehéz időszak. A klímaváltozás okozta egyre súlyosabb aszály a településeket is sújtja, ahol a térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területekről hiányoznak az ivóhelyek, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit - hívja fel a fegyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Szerencsére ezen a helyzeten egyszerűen és olcsón tudunk segíteni a rendkívül népszerű Madárbarát kert program talán legegyszerűbb eszközével – az itatóval.  A legjobb madáritató  a körülbelül két férfiarasznyi (40-50 cm) átmérőjű és 4-7 cm mély (az ennél mélyebb már veszélyes a kisebb termetű madarakra) műanyag virágalátét. Ez a méret azt is lehetővé teszi, hogy az ivás mellett még a nagyobb termetű madarak is fürdeni tudjanak benne. A nyári hőségben ugyanis a fürdés is létfontosságú a számukra, mert így gyorsan le tudják hűteni magukat, illetve így tudják kordában tartani a külső élősködőket.

Ahol sok a macska, érdemes két itatót használni, és az egyiket magasra: tuskóra, rönkre, székre, kis asztalra, ablakpárkányra kitenni a madaraknak, a másikat pedig hagyományosan a talajon működtetni, hogy a gyíkok, sünök, békák és a kóbor macskák is vízhez juthassanak. További védelmet jelent a macskákkal szemben, ha az itató legalább néhány méteres körzetében rövidre nyírt a fű, ahol nem tudnak elrejtőzni ezek a kisragadozók


Annak érdekében, hogy az állatok az új itatót minél előbb megtalálják, ezt legalább eleinte érdemes minél nyíltabban elhelyezni. A madarak számára nem a víz illata, hanem a csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján megtalálják az ivó- és fürdőhelyet.

Fontos, hogy az itató vizét naponta frissre cseréljük, ami a madarak egészségvédelme mellett megakadályozza, hogy a szúnyogok belepetézzenek az itató vizébe.

Végül, de nem utolsó sorban fontos megjegyezni, hogy az itatással nemcsak a körülöttünk élő állatokat segítjük, de ha az itatót az ablak közelébe tesszük, akkor fantasztikus megfigyelési élményekben is részünk lesz!

 

Részletek: https://www.mme.hu/itato_es_madarfurdo

Videók: https://www.youtube.com/playlist?list=PLpISPejBNAbzGp3VBxDS8eRjmBdvphmRo

 

Budapest, 2022. július 4.

 

 

További információ:

Orbán Zoltán – MME szóvivő

20/425-9450

orban.zoltan@mme.hu