Ima Magyarországért, a magyar nemzetért

2022. 01. 11
magyarország ima

Sokan sokféleképpen gondolkodunk a mai magyar és európai helyzetről. Különböző véleményünk van arról, hogy mi lenne az ideális megoldás, mit kellene tennünk, mit remélünk a magyarság jövőjével kapcsolatban. Keresztényként egy valamiben azonban egyet kell gondolunk: imádkoznunk kell az országunkért, népünkért, mert égető szükségünk van arra, hogy az Úr akarata valósuljon meg közöttünk, amint a mennyben, úgy a földön is!

Ezért most mi, az Őrtüzek Imádság Háza szolgálói hívunk és várunk Téged, kérjük együtt Istent, hogy valósuljon meg szeretet-terve Magyarországon, keressük egyedül az Ő országát és igazságát, mert csakis az jelenti számunkra az életet! Szellemi-lelki harc van, ezért legyünk őrálló imaharcosok, akik készítik az Úr útját, hogy a szellemi légtér tisztuljon és Isten cselekedjen.

A mi látásunk szerint Isten az Ő Egyháza (értünk ezalatt minden egyházat és gyülekezetet, amely Krisztust tekinti fejének és az Ő akaratát keresi) által által akarja valósítani akaratát. Azonban a politikusoknak, a vezetőknek hatalmat adott ebben a világban, ezért jó és fontos kérni, hogy valóban Isten szerint éljenek ezzel a hatalommal (pl. ahogy az Úr felébresztette Cirusz lelkét – vö. Ezd/Ezsd 1,1).

Hívunk tehát minden keresztényt, hogy csatlakozzon hozzánk, imádkozzunk együtt Magyarországért 12 héten keresztül, 2022. január 9-től április 3-ig, minden nap.

Ha velünk tartasz, akkor mindössze annyit vállalsz, hogy 12 héten át minden nap imádkozol a magyar nemzetért, az éppen aktuális témában. Nincs meghatározva, hogy mit és mennyi ideig kell imádkozni, lehet az csak egy mondat, de akár több óra is A kép eltávolítva. Ha szükséged van segítségre, egy ima-segítséget is le tudsz tölteni az alábbi mezőből.

https://www.imadsaghaza.org/.../ima-segedlet-a-12-hetes.../

Hegymászó szaknyelven azt mondhatnánk, hogy csúcstámadást hajtunk végre, ahol öt alaptáborban, majd a csúcson könyörgünk Magyarországért, a magyar nemzetért. Kéthetente új területet imádkozunk át. A témákat ismert egyházi vezetők, közéleti emberek gondolatai vezetik majd fel.

Az imádkozás hat területe, amelyek kéthetente követik egymást:

A magyarországi Egyházért, a keresztényekért, a keresztények egységéért, az egyházi vezetőkért. (január 9-től 22-ig)

A kezdő témában Varga László kaposvári megyéspüspök mondja el gondolatait egy videóban, amit itt (vagy a YouTube-csatornánkon) tudsz megnézni

https://youtu.be/7snoMboT57s

2. A politikusokért, a világi vezetőkért. (január 23-tól február 5-ig)

3. A tömegtájékoztatásért, közbeszédért, azért, hogy az emberek tiszteletben tartsák a másik véleményét, és egymást, szerető és elfogadó módon beszéljenek egymással. (február 6-tól 19-ig)

4. A családokért, mint legkisebb közösségekért, emberi kapcsolatokért. (február 20-tól március 5-ig)

5. A fiatalokért, akik Magyarország jövőjének alapjai, zálogai és örökösei. (március 6-tól 19-ig)

6. Magyarország megtéréséért, az ébredésért. (március 20-tól április 3-ig)

Ha hívást érzel az imára, tarts velünk! Létrehoztunk egy listát, amin keresztül, ha szeretnéd, kéthetente elküldjük az imatémákat és a felvezető gondolatokat.

A listára az alábbi négyzetek egyikének megjelölésével és az e-mail címed beírásával tudsz feliratkozni.

Fontos, hogy az ezt követően Neked kiküldött válaszlevélben kattints a “Yes, subscribe me to this list” (Igen, szeretnék feliratkozni) feliratra, mert így kerülsz fel a listára.

https://www.imadsaghaza.org/12-hetes-ima-a-magyar-nemzetert/

Tarts velünk, imádkozzunk együtt Magyarországért, a magyar nemzetért!

Szeretettel:

Az Őrtüzek Imádság Háza szolgálói

A 12 hetes imaharc lényegét az alábbi videóban foglalja össze Somogyi Tibor, az Őrtüzek Imádság Háza vezetője (a beszélgetés a Bonum TV január 5-i délelőtti adásában készült):

https://youtu.be/Vw6USwgyiC8