Háttér emberek kitüntetése - A Pogány Erzsébet-díj elismerésére várják a jelöléseket

2022. 09. 06

A Szövetség a Közös Célokért Pogány Erzsébetnek, a társulás néhai igazgatójának állít emléket a Pogány Erzsébet-díj adományozásával.

 

A díjra olyan személyeket lehet javasolni, akik legalább tíz éve részt vesznek a civil életben, akik a közösségépítésben és szervezésben példamutató, fáradhatatlan tevékenységet folytatnak vagy folytattak, és munkásságuk a Felvidékhez kapcsolódik.

Háttéremberek kitüntetése ez, mint ahogy Pogány Erzsébet is mindig jó háttérembernek tartotta magát, aki a megfelelő célokért, feladatokért a háttérben tevékenykedett. Mások ügyeit mindig jószívvel segítette. A közéletet alakító személyiségének jellemzői voltak a következetesség, a tudatosság, valamint az elkötelezettség. Pogány Erzsébet olyan példakép, aki meggyőződéssel, másokat lelkesítve vallotta, hogy a közösségünkért végzett kemény és kitartó munka lehet eredményes. Soha ki nem fogyott az ötletekből, javaslatokból, kereste az utat mit lehetne és kell tenni a felvidéki magyarságért.

Az elismerés második átadására november 19-hez eső, legközelebbi pénteki napon, ünnepélyes és nyilvános keretek között kerül sor, mely ebben az évben 2022. november 18.

A Szövetség a Közös Célokért társulás által megalakított hét tagú kuratórium az idei évben második alkalommal keresi a Pogány Erzsébet-díjra legérdemesebb embert. A kuratórium tagjai: Fekete Irén, elnök, Hideghéthy Andrea, titkár, valamint Pogány Tibor, Csémi Szilárd, Mézes Rudolf, Bárdos Gyula és Ladányi Lajos.

Javaslatot a díjazott személyére elsősorban a SZAKC tagszervezeteinek vezetői, valamint tagjai tehetnek kizárólag az arra szolgáló űrlapon. Amennyiben magánszemély tesz javaslatot a jelölésre, jelölését legalább egy SZAKC tagszervezetnek is támogatnia kell. Ezúton kérjük a tagszervezetek együttműködését, hogy segítsék a jelölő magánszemélyeket is az űrlap kitöltésében és ilyen esetben az űrlap megfelelő részében indokolják, miért támogatják az adott jelölést.

 

A jelölést elektronikus formában az alábbi Google-űrlap kitöltésével lehet elküldeni 2022. szeptember 10. és 2022. október 10. között.