Diákfilmesek alkotásait várják

2023. 11. 02
1

A Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál szervezői a tavalyi sikeren felbuzdulva ismét várják a filmkészítés iránt érdeklődő gyerekek és fiatalok alkotásait, 10-től 19 éves korig, három kategóriában.

 

Sem tematikus, sem technikai megkötés nincs, hiszen ma már szinte mindenkinek van videókészítésre alkalmas telefonja, és sokuknak remek ötleteik is akadnak. A verseny célja, hogy a fiatal hazai magyar tehetségek elinduljanak a filmkészítés útján.

„Szeretnénk ezeknek a tanulóknak egy elrugaszkodó platformot nyújtani, hogy a tehetségük a felszínre törhessen. A résztvevők összemérhetik tudásukat egymással, így tudnak szakmailag előre haladni, de meg is ismerhetik azokat, akik bár hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek, mégis az ország különböző pontjain élnek” – áll a felhívásban. Az érdeklődők két korcsoportban, (10–14 és 15–19 év), illetve három kategóriában (dokumentumfilm, rövidfilm, animációs film) nevezhetnek december 1-ig.

A versenyzőket szakmai zsűri értékeli, akikkel a diákok a 2023 decemberében megrendezett gálaesten személyesen is találkozhatnak. A diákfilmfesztivál ötlete két szlovákiai magyar fiatal videóstól származik. Ádám Szabolcs és Davitko Olivér 2019-ben megnyerte a Zlatá Klapka fesztivál fődíját. Mivel magyar nyelven készült alkotással neveztek, filmjüket a zsűri kedvéért le kellett fordítani szlovákra. „Pontosan emiatt pattant ki a fejünkből az ötlet, hogy ha lehetséges, akkor ne csak szlovákul, hanem magyarul is tudjanak jelentkezni a diákok hasonló hazai versenyekbe. A Kárpát-medencében már több helyen is van ilyen és ehhez hasonló megmérettetés, ahova magyar nyelvű filmekkel is lehet jelentkezni, de idehaza még nem volt ilyen” – mondták lapunknak tavaly a szervezők. Azt is megtudtuk, hogy szeretnének létrehozni egy filmes közösséget, melynek segítségével az érdeklődők megismerhetik egymást, új kapcsolatokra tehetnek szert és megoszthatják egymással eddigi tapasztalataikat.

 

A nevezési adatlapra vezető linket itt találják.

 

Forrás: ujszo.com