Cserkészszövetségek tavaszi ülése Kopácson

2023. 05. 12
3

A Magyar Cserkészszövetségek Fórumának tagja, a zágrábi Zrínyi Miklós Cserkészcsapat volt a házigazdája a világszervezet tavaszi ülésének, amelynek a hétvégén a kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központ adott otthont.

A Magyar Cserkészszövetségek Fóruma a történelem által egymástól elszakított, de egy forrásból és tőről fakadó magyar cserkészszövetségek közössége, amely világszerte több mint 20 ezer cserkészt fog össze. Célja a magyar nemzet minden magyarul beszélő gyermekének megadni a lehetőséget az anyaországban, a határon túl és a nyugati diaszpórában arra, hogy aktívan részt vegyen a cserkészet életre szóló kalandjában. Ehhez csatlakozott évekkel ezelőtt a zágrábi Zrínyi Miklós Cserkészcsapat is, amely 2018-ban már házigazdája volt egy ízben a világszervezet ülésének.

– Először 2018-ban voltunk házigazdák, akkor Zágrábban fogadtuk a szervezet tagságának vezetőit. Ezúttal a tavaszi ülés szervezési jogát kaptuk meg, és mivel Csúzán és Vörösmarton is vannak magyar cserkészek, szerettük volna, ha a Baranya-háromszögben kerül erre sor. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának és a HMDK-nak is, hogy helyszínt biztosítottak nekünk ehhez a rendezvényhez – mondta Balázs-Piri Zoltán, a Zrínyi Miklós Cserkészcsapat vezetője.

A cserkészcsapatok vezetőségei évente kétszer, különböző helyszíneken tartanak egyeztető ülést, amelyen aktuális kérdésekről és feladatokról beszélnek. A résztvevők a hétvégi találkozó alatt ellátogattak a Kopácsi-rét Természetvédelmi Parkba is, ahol hajókiránduláson vettek részt, valamint egy ökumenikus istentisztelettel zárták a találkozót. A cserkészvezetőket Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke személyesen is köszöntötte Kopácson.

 

Forrás: kepesujsag.com