Cserkészházunkba is ellátogatott Balogh Csaba pozsonyi nagykövet

2024. 02. 06
fülek

Balogh Csaba pozsonyi nagykövet Fülekre látogatott, ahol kíséretével és vendéglátóival együtt több más helyszínt követően megtekintette a a 47. sz. Koháry István Cserkészcsapat által helyreállítás alatt álló Koháry-kúriát, melynek a közelmúltban a magyar kormány támogatásával sikerült felújítani a leromlott állapotú homlokzatát.


 

Dr. Balogh Csaba nagykövet idei első hivatalos útja Rimaszombatba vezetett.

Rimaszombatban Jozef Šimko polgármesterrel és Halász Attila alpolgármesterrel, illetve a város vezetőségével, képviselőivel találkozott.

„Alkalom nyílt a jövőbeli tervek, valamint együttműködési lehetőségek átbeszélésére” – adták hírül a Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének közösségi oldalán.

Szintén január 15-én megvalósult a füleki látogatás is. Itt a nagykövet először a Városházán Agócs Attila polgármesterrel és Visnyai Attila alpolgármesterrel folytatott megbeszélést.

Majd közösen megtekintették a a Várfelső utcai Magyar Közösségi Házat és a tavaly átadott Petőfi-ösvényt, illetve a 47. sz. Koháry István Cserkészcsapat által helyreállítás alatt álló Koháry-kúriát, melynek a közelmúltban a magyar kormány támogatásával sikerült felújítani a leromlott állapotú homlokzatát.

A pozsonyi nagykövetet elkísérte gömör-nógrádi útjára Bárkányi József besztercebányai konzul is.

 

Forrás: felvidek.ma