BRÜCKNER Ákos cserkészatya gyémántmiséje

2023. 01. 31
Bruckner atya

A felvidéki magyar cserkészek ezúton köszöntik Brückner Ákos atyát, cserkésztestvérünket, aki gyémántmiséjét tartja 2023. február 5-én
Helyszín: Székesfehérvár,  ciszterci templom, 12:00.

Brückner Ákos Előd OCist (Budapest., 1933. jún. 24.–) ciszterci szerzetes, cserkészvezető, hosszú időszakon át a Magyar Cserkészszövetség Táborkereszt Katolikus Lelkiségi Mozgalmának elnöke volt. – A gimnáziumot 1943–1951 között a budapesti Ciszt. Szt Imre (államosítva a József Attila) gimnáziumban végezte. 1953-ban lépett be a rendbe, 1959-ben tett szerzetesi fogadalmat, 1963-ban győri egyházmegyés pappá szentelték.1955-ben matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevet szerzett, évekig taníthatott, de később a Ciszt. Rendhez való tartozása miatt kizárták, gyári s.munkásként ill. vízóra leolvasóként kereste kenyerét. Számos feladat találta meg az évek folyamán, így lelkészként, plébánosként, a Győri Szemin. spiritulisaként és tanáraként, az Orsz. Lelkipásztori Intézet vezetőjeként, hittanárként, főiskolai tanárként, házfőnökként is szolgált az Úr dicsőségére.
Cserkészéletéből: 1942 őszétől a 433. sz. Szent Bernát Cserkészcsapat kiscserkésze, 1945. VI. 24-én tett cserkészfogadalmat a budapesti Ciszt. Szt Imre Gimnnázium 25. sz. Szent Imre cserkészcsapatában , 1947-ben lett őrsvezető. 1948. VII: a cserkészet föloszlatása után is cserkész-szerűen foglalkozott az ifjúsággal, különösen is a győri hivatástisztázó lelkigyakorlatok, plébániai zarándoklatok és ifjúsági táborok vezetésével ill. szolgálatával. 1990: az újrakezdéstől cserkésztiszt, 2011: is a 433. sz. Szt Bernát Cserkészcsapat fenntartó testületének elnöke, gyakran a cserkész vezetőképző táborok, találkozók lelkésze is. 1998-tól a Magyar Cserkészszövetség Táborkereszt Katolikus Lelkiségi Mozgalmának lelki vez-je, 2000-től papi elnöke.
Számos írása jelent meg nyomtatásban.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült 2021. augusztus 19-én a több mint fél évszázada elkötelezetten, a kommunista elnyomás idején is rendíthetetlen elhivatottsággal végzett lelkipásztori szolgálata, valamint példaértékű oktató-nevelő és közösségépítő tevékenysége elismeréseként.
A mai napig még mindig fiatal és aktív, tele energiával.

Felvidéken is számos alkalommal járt és gazdagított minket cserkészten belül és kívül is. Tisztelője Esterházy Jánosnak is, így Nagymegyeren 2022. április 26-án az Isten szolgája Esterházy János lelki nap és konferencia során előadásában is arról beszélt, hogy a magyar szentek és boldogok panteonjában is ott a helye felvidéki vértanúnknak.

Szeretnénk ezúton is Neki megköszönni azt a fáradhatatlan lendületet és rengeteg energiát, amivel a fiatalokat – és különösen a cserkészeket – bátorította és segítette az elmúlt sok-sok évben. Isten éltesse!

Jó munkát!

Kismedve