Beszámoló az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament első hivatalos találkozójáról

2023. 04. 11
1

A Nagyszombat melletti Cseszte nevű településen tartották meg a Gyermekek és fiatalok parlamentjének első hivatalos találkozóját március 28-30. között. A találkozón 60 fiatal vett részt, közel 40 iskolai parlamentet, szervezetet és gyermekotthont képviselve. A szervezők a „mentális egészség“ téma köré szervezett érdekes, sokszínű programokkal várták a résztvevőket. Számos interaktív, az aktuális problémákat érintő előadáson vehettünk részt, amelyeket különböző szervezetek vezetői tartottak. Volt köztük szívfacsaró, lélekemelő, vicces, de olyan is, amit ámulattal figyeltünk.

Reális képet kaphattam a fiatalok helyzetéről mind Szlovákiában, mind a világ több pontján. Megismerhettem az IPčko nevű szervezetet, ami az ENYA program segítségével a fiatalok mentális egészségével foglalkozik Szlovákiában. Megtudtuk, hogy hogyan működnek a reedukációs központok, nem utolsó sorban pedig egy emlékezetes és rendhagyó előadást hallhattunk arról, hogy hogyan lépjünk ki a nyilvánosság elé. Kiscsoportos beszélgetések keretén belül vitattuk meg az adott téma problematikáját, az utolsó nap délelőttjén pedig elmondhattuk véleményünket különböző hivatalos személyeknek, országunk vezetőinek és a médiának.

A találkozó során tudatosult bennem, milyen szerencsések vagyunk, hogy létezhet a Szövetségünk, és olyan motivált vezetők vannak benne, akikre tudunk támaszkodni. A gyermekügyi biztos is nagyon örült, hogy ismét képviseltetni tudtuk magunkat magyar cserkészekként Szlovákiában.

Švajcer Barbara
az SZMCS képviselője