XIX. Országos Akadályverseny

Dátum
25. apríl 2014, 18:00 - 27. apríl, 12:00
Termín prihlášok
Akadályverseny 2014 - Meghívó

Sok szeretettel meghívunk Benneteket a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség XIX. Országos Akadályversenyére, mely Toldi korába kalauzol majd el Titeket!

Jelenleg működő cserkész korosztályú őrsöket (minimum 4, maximum 10 őrstag; 10-16 éves kor + 1 őrsvezető) várunk!
 
A résztvevő őrsök az akadályverseny során az őrsi összetartozásból, az együttműködésből, az őrsi szellem meglétéről, a találékonyságból, valamint az 1. cserkészpróbából fogják bizonyítani a tudásukat és rátermettségüket. Figyelem! Minden résztvevő őrs hozzon magával egy sajátkezűleg készített őrsi tarisznyát! Vállra akasztható cca. 30x30 cm méretűt.
 
A versenyzőkön kívül várunk aktív munkát vállaló rovereket, felnőtt vezetőket (állomások az akadályversenyen). Az ő részvételi díjuk 5 Eur/fő. A kísérőre, a vezetőkre és roverekre is ugyanazok a jelentkezési határidők vonatkoznak, mint a résztvevőkre.
 
Fontos! A csapat tagjai kizárólag 18 éven felüli felelős kísérővel együtt vehetnek részt szövetségi rendezvényen! Kérlek a mellékelt jelentkezési lapon jelöljétek be, ki lesz az!
 
Érkezés: 2014. április 25-én, pénteken 19:30-ig.
Szállás: Az Ivánka kastélyban és a Palásthy kastélyban. A helyszíntől függően ágyon vagy talajon, saját hálózsákban!
Étkezés: Pénteki étkezésről mindenki saját maga gondoskodik, teát központilag biztosítunk. A többi étkezést a jelentkezési lapon igényeltek szerint biztosítunk.
 
Szükséges hozni: 2-3 napos menetfelszerelést. Ne feledd otthon az izolírt és hálózsákot, egyenruhát, esőkabátot, papucsot, túrázásra alkalmas lábbelit, váltócipőt, írószert és füzetet, csajkát, evőeszközöket, bögrét, tisztálkodási eszközöket, VMD-t, iránytűt.
 
A jelentkezés és a részvétel feltételei
Jelentkezni őrsönként lehet a kitöltött jelentkezési lap e-mailben határidőre való beküldésével és a részvételi díj határidőre való befizetésével. A részvételi díj 28 Euró/őrs, mely befizetendő egy összegben a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek 2014. április 13-ig. A befizetésnél vagy átutalod Szövetségünk bankszámlájára (IBAN: SK96 0200 0000 0000 05430122 BIC/SWIFT: SUBASKBX /VÚB, a.s./), vagy befizeted készpénzben a Központi Irodában a megadott határidőn belül. Az üzenet részbe írd be az őrsöd nevét és a megadott variabilný symbolt! A variabilný symbol a következő: 140426xxyy, ahol az xx szám helyett írjatok be a csapatszámotokat, yy szám helyett, hogy hány személyből áll az őrsötök fizettek be (Ha kell, a számot töltsétek fel nullákkal. Pl. 6 tagú őrsre fizetsz be a 7. sz. cscs-ból, ebben az esetben 1404260706).
 
Fontos információk!
1. Amennyiben nem érkezik be az SZMCS bankszámlára legkésőbb 2014. április 17-ig sem a kért részvételi díj, abban az esetben az őrs jelentkezését tárgytalannak tekintjük, és a továbbiakban nem számolunk vele!
2. Befizetett előleget nem fizetünk vissza! Nyomós indok esetén van lehetőség egyéni elbírálásra, ebben az esetben a Központi Iroda elérhetőségeire 2014. május 15-ig elküldött írásos kérvény esetén a Szövetségi Cserkésztanács 2008/V/7 számú döntése értelmében a befizetett előleg 50%-a téríthető vissza.
3. Útiköltség térítésre nincs mód.
 
Jelentkezni az szmcs@szmcs.sk e-mail címen kell 2014. április 13-ig!
 
Ha bármilyen kérdésetek van, azt is ezen az email címen tudjátok feltenni.
 
Mindenkinek sikeres felkészülést kívánunk! Az AKI 2014 szervezői nevében:
 
Lelkes Béla cserkésztiszt és Csémi Szilárd, ügyvezető elnök
 
Dunaszerdahely, 2014. március 31.
Znaky
akadályverseny