Fórumülés Muzslyán

23. 06. 2014.
MCSSZF ülés, 2014. május 16-18.

A Magyar Cserkészszövetségek Fórumának tavaszi gyűlését idén Vajdaságban tartottuk, Muzslyán 2014. május 16-18 közt. Az ülésen mind a hat tagszövetség (Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, Külföldi Magyar Cserkészszövetség, Magyar Cserkészszövetség, Romániai Magyar Cserkészszövetség, Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Vajdasági Magyar Cserkészszövetség) képviseltette magát.

A szombati megnyitó cserkészrendezvényhez híven cserkészindulóval és imával indult, ezt követte az adminisztrációs ügyek egyeztetése – az előző jegyzőkönyvek elfogadása, jegyzőkönyvhitelesítők kijelelölése, illetve a következő három gyűlés időpontjának és helyszínének megjelölése. Az ezt követő Összmagyar Cserkésziroda-beszámolóban Szórád Gábortól értesültek a jelenlévők az iroda elmúlt fél évi munkájáról, a határon túli cserkészszövetségek kapacitásfejlesztésének támogatásáról, a BGA pályázatok helyzetéről illetve ezek értékeléséről a márciusi tagszövetség-látogatások alapján. A júniusban kezdődő mentorálási képzések is megvitatásra kerültek, illetve ezek lehetséges finanszírozási stratégiáját is vázolta. A tagszövetségek beszámolóit következtek ez után az Összmagyar Cserkészstratégia mentén történt tevékenységük alapján. A 2014-es Fórumos segédtiszti táborról is hallottunk egy rövid összegzést, 39 résztvevővel indul júliusban a palásti, és kb.40-nel a nagyenyedi tábor. A „közös képzések“ programpont alatt ismertetésre került a mentorálási hétvégék pontos lefolyása, illetve az ezzel kapcsolatos tudnivalók, majd ezt követően a közös tiszti tábor is.  A megegyezés szerint 2015-ben indul az első Fórumos tiszti tábor Lendvai-Lintner Imre táborparancsnoksága alatt. A javaslatok alapján már a törzs is tisztázódni látszik, az őszi gyűlésig a tematikát is összeállítják. A Fórum Alapítvány beszámolója és a kommunikációs ügyek tisztázása következett, melynek keretében a SZMCS beszámolt a Cserkész újság jövőjéről. A Magyar Cserkészszövetségek Fórumát, mint civil szerveződés lehetőségét latolgatták a jelenlévők, majd utolsó hivatalos programpontként egy mozgalmas ötletbörze keretében foglalták össze a Fórummal kapcsolatos terveiket, meglátásaikat és reményeiket az elkövetkezendő 10 év távlatában.

                A vasárnapi programot egy belgrádi városnézés szolgáltatta, a bensőséges szentmisét követően megtekintettük a nándorfehérvári várromot, az esperességet, a természet lágy ölén elfogyasztottuk fenséges ebédünket. Innen az északra tartók Horgos felé vették az irányt, a csapat születésnapi ünnepségén tiszteletüket téve.

                A fél évente megrendezésre kerülő fórumülés lehetőséget kínál az összmagyar cserkészet erősítésére és a közös problémák megvitatására. Mindamellett, hogy nagyban megkönnyíti a szervezetek kommunikációját, a szövetségi szintű rendezvények egyeztetését és a kölcsönös támogatás kifejezését, remek alkalmat biztosít az együttműködésre, baráti kapcsolatok kialakítására és egymás mégértésére.

 

Összmagyar Cserkésziroda sajtótájékoztató

Znaky
MCSSZF