Szövetségünkről
Megalakulás időpontja: 1990. március 11.
Székhely: Dunaszerdahely, Szent István tér 6.
Jogi forma: polgári társulás
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) non-profit szervezet, amely a fiatalok nevelésével foglalkozik. Az SZMCS célcsoportja a szlovákiai magyar fiatalság, elsősorban számukra van kidolgozott nevelési programja, de felnőtt tagjai is vannak. Cserkészek országszerte megtalálhatóak, ezért a szövetség kicsi egységekre, cserkészcsapatokra bomlik az ország településein. A szövetség működtetését szinte kizárólag önkéntesek végzik.
Célkitűzéseink: a szlovákiai magyar gyermekek és ifjúság valláserkölcsi magatartását, testi és szellemi képességét fejleszteni kívánó nevelés a cserkészet eszméinek szellemében, továbbá a cserkészeszmék továbbvitelének és megtartásának támogatása felnőtt korban is.
A Szövetségünk 1372 tagja 42 cserkészközösségben működik Dél-Szlovákia magyarlakta helységeiben, Pozsonytól egészen Királyhelmecig (többek között: Pozsonypüspöki, Csenke, Fél, Dunaszerdahely, Bős, Nádszeg, Nyitrageszte, Érsekújvár, Révkomárom, Nagymegyer, Ipolyság, Léva, Fülek, Szepsi, Kassa, Királyhelmec)
Szövetségünk tagjainak korosztály szerinti felosztása: kiscserkészek (7-10 év között) cserkészek (10-15 év között) rovercserkészek (15-20 év között) felnőttcserkészek (20-60 év között) öregcserkészek (60 év felettiek)
A cserkészet gerincét a heti kiscsoportos találkozók, az ún. őrsi összejövetelek alkotják. Ez a kiscsoport általában 6-8 hasonló életkorú tagból áll, élükön egy szakképzett vezetővel. A heti összejövetelek mellett rendszeresen nagyobb programokat is szervez a cserkészcsapat, hol csak tagjai számára, hol más csapatokkal összefogva.
Nevelési módszer
A SZMCS valláserkölcsi alapon dolgozik, előtérbe helyezve a személyes példaadást. Célunk az, hogy jellemes, sokszínű, de teljes embert neveljünk ki, aki a megszerzett tudását, kifejlesztett képességeit az élet minden területén tudja majd kamatoztatni. Mindezt minden egyes fiatal esetében egyéni módszerrel és hozzáállással érjük el. Nevelésünk fontos alappillére a cserkészmódszer, mely a következő elemekből áll:
- a kisközösségi (őrsi) rendszer,
- fogadalom és törvények,
- a cselekedve tanulás, azaz a saját tapasztalaton, megfigyelésen alapuló ismeretszerzés, folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben,
- a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra.
A cserkészek a 10 cserkésztörvényt betartására tesznek önként fogadalmat:
1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának, nemzetének és embertársainak tartozik.
3. A cserkész ahol tud, segít.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú.
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
8. A cserkész vidám és meggondolt.
9. A cserkész takarékos.
10. A cserkész testben és lélekben tiszta.
A kiscserkész törvények:
1. A kicserkész engedelmes és segítőkész.
2. A kicserkész szereti a rendet.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
