Nagy változások előtt

2014. 11. 24

Hamarosan nagy szervezeti megújuláson megy keresztül a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, az idei őszi cserkészvezetői konferencia előadásai is e téma köré csoportosultak. November 21-23-a között az érsekújvári járásbeli Udvardon megrendezett konferenciára több mint 60 felnőtt cserkészvezető érkezett az ország különböző pontjairól.

 

A szombat délelőtti előadások a nevelésről, valamint az engedelmességről, fegyelemről szóltak. Az első előadáson a cserkészvezetők a nevelés, vezetés és a szórakoztatás egészséges egyensúlyát keresték, majd Kocur Márta és Lépes Lívia vezetésével azt boncolgatták, a mai gyerekek vajon „jó lélekkel és készségesen”, sőt, egyáltalán engedelmeskednek-e az érte felelős vezetőknek. Hosszas előkészítő munka és tesztelési folyamat után a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség hamarosan bevezeti az új nevelési koncepciót, amely a cserkészmódszer segítségével még inkább az önértékelésre és az önfejlesztésre neveli a fiatalokat. A konferencián tartott foglalkozáson az új koncepció alapján készített minta őrsi összejöveteleket (cserkész kiscsoportos foglalkozások) is megtekinthettek a résztvevők. Az új módszertant a következő egy évben minden vezető számára elérhetővé teszik.

A délutáni blokk első előadásában a vezetőképző táborok képzésvezetői beszéltek a táborok felépítéséről, módszertanáról, a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni nekik a 2015-ös nyári tanfolyamokkal kapcsolatban is. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, a szervezet vezetősége szükségesnek érzi a szervezeti struktúra megújítását. A folyamat tavaly decemberben indult, a közgyűlés felhatalmazásával egy munkacsoport dolgozott a változtatási terven. A konferencián Kocur László, Gál Erik és Zachar Pál ismertették a résztvevőkkel a legfrissebb munkaverziót. „A jelenlegi, nagy feladatköröket kisebbekre bontva segítenénk elő a jövőben a szervezet hatékony működését. Az új szervezeti struktúra rugalmasabb a mostaninál, egyértelműbbek a feladatkörök, ezzel is szeretnénk vonzóbbá tenni tagjaink számára a feladatvállalást” – közölte Kocur László, a Szövetségi Cserkésztanács elnöke. Ezt követően Csajka Tamás, az Egyesült Államokban élő, kassai származású cserkész a szórványmagyarság cserkészetéről tartott előadást, rámutatva a felvidéki magyarság csökkenésére, az asszimilációra, valamint saját példájukból kiindulva egy megoldási lehetőséget is felvázolt a konferencián résztvevő cserkészeknek. Az előadások zárásaként Csémi Szilárd ügyvezető elnök ismertette a 2015-ös országos rendezvénynaptárt. A nap végén a cserkészek táncházban és borkóstolón kapcsolódhattak ki.

Vasárnap délelőtt a neveléssel, a mozgalom életével foglalkozó Mozgalmi Testület kibővített ülést tartott, melynek központi témája szintén az új szervezeti struktúra és a nevelési koncepció volt. A résztvevők kiscsoportokra bontva egész délelőtt műhelymunkát folytattak egyebek között a taglétszám növeléséről, a nevelési koncepció cserkészcsapatok életébe való beépítéséről, és a nyilvánosság számára hamarosan elérhető alapképzésekről is.

 

szmcs-p

Címkék
cserkészvezetői konferencia
udvard