Híreink

Boszorkányszombat

Az udvardi 28. sz. Kaszap István cserkészcsapat roverjei aktív szervezői munkával láttak hozzá az október utolsó hétvégéjén megrendezett "Boszorkányszombat" programjainak megszervezéséhez. Az udvardi csapat erősen kiscserkészorientált vezetői önmaguk keretein túllépve meghívták a körzet kiscserkészeit is.

Leszek a barátod

A Udvardi 28. sz. Kaszap István cserkészcsapat nagysikerű rendezvényének, a "családok délutánja"-t követően pár héttel később, a 10-16 éves korosztálynak szánt program követte. Amikor mottót kerestünk az akciónak több variáció megfordult a fejünkben. Leszel a barátom?, Jézus a barátod...., végül a fenti címben állapodtunk meg, így utólag helyesen döntve. Azóta fogalmazódott meg bennem, hogy mennyi mindent jelent ez a mondatocska. 

Kövess engem!

2011 október 1-én a verőfényes napsütésben a kálvárián gyülekeztek az udvardi 28. sz. Kaszap István cserkészcsapat kiscserkészek szüleikkel. Hirtelen egy padláson találták magukat, ahol Pisti, Rozi és kiskutyájuk Borzas játszottak, miközben rátaláltak a Könyvek könyvére. A vastag por ellenére, mely az évek alatt ellepte, a gyerekek felfigyeltek a belőle áradó fényességre. Miután kinyitották, megtudták, hogy ez egy csodálatos könyv, ami a múltba repíti olvasóit.

Aprajafalvi tanyázás, Nagyölved

Hol volt, hol nem volt messze az operenciás tengeren is túl valahol Szlovákia  meseerdejében tanyáztak a kék kicsi törpök. Kik is ők ?? Hát Udvard és Kürt kiscserkészei. Aprajafalvát augusztus 26-án foglalták el, amikor a sok kis kék törp elindult megkeresni Hókuszpókot. Hókuszpók nyomai Sárai Attila atya plébániájához vezetett minket. Itt építettük fel gombaházainkat.

A LEG-ek útja

 A LEG-ek útja az udvardi cserkészek LEGfrissebb élményeinek forrása volt.  

Mikulás

 

A Mikulás minden éven látogatást tesz csapatunk kiscserkészeinél. Idén sem történt ez másként. A Galériában, december 4-én az izgalomtól csillogó gyermekarcok fogadták a Mikulást. Az ott történt élményeket ezúttal Nyíri Veronika, cserkészanyuka vetette "papírra", fia, Benedek beszámolója alapján:

Szerző: 
baltazsuzsa

Adventi készülődés 2010

András-nap utáni vasárnapon veszi kezdetét a karácsonyi ünnepre való felkészülés, az advent. A négyhetes időszak a hagyomány szerint egy adventi koszorú elkészítésével kezdődik. Csapatunk minden tagja, kicsik és nagyok, idén is készítettek egyéni adventi koszorút a Rovás Galéria termében, november 27-én, egy szombati délután. Jó hangulat, mosoly és kacagás, sok játék közepette ügyes kezek alkották a szebbnél szebb adventi koszorúkat. Rég nem látott és otthontól távol élő cserkészeink is betoppantak e vidám közösségbe, hozzánk.

Szerző: 
baltazsuzsa